Hirdetés

Méregdrágát ugyan, de PC-t rejt a TARDIS

Nehezen tudnánk megmondani, hogy hány terméket próbáltak már meg a történelemben egy sikeres filmhez, játékhoz, vagy sorozathoz kötve eladni. Ami viszont biztos, hogy ezek az akciók mindig jól végződtek, mivel a rajongók áron felül is megvásárolnak bármit, ha az a kedvencükhöz köthető. Talán hazánkban is sokan ismerik a „Ki vagy, doki?” című sorozatot, melyben egy ismeretlen nevű időutazó – aki szerényen csak A doktornak hívja magát – mindenféle izgalmas kalandba keveredik, majd az emberi elmét messze meghaladó logikával és persze a mindenre jó csavarhúzójával kimászik a pácból.

Az időutazás azonban nem megy egy megfelelő gépezet nélkül, amit a sorozatban egy telefonfülkére hajazó szerkezet lát el, melynek neve: TARDIS. A külsőre aprónak látszó fülke belül természetesen olyan tágas, hogy egy nagyobb lakást is megszégyenít. A Scan nevű webáruház által elkészített TARDIS természetesen nem jó időutazásra, és még csak nem is tágas, legalábbis a fizika törvényeit semmiképp sem hazudtolja meg.

A házban egy Mini-ITX-es Gigabyte GA-H61N-USB3 jelzésű alaplap található, amibe egy Intel Pentium G2120-as processzor került, 8 GB rendszermemória és 500 GB-os merevlemez társaságában. A grafikus vezérlőt a HD Graphics IGP tölti be, de a rendszer bővíthető egy VGA-val is, ha esetleg a minimális igényeknél többre lenne szükség. Természetesen a processzor kicserélhető, illetve a 2,5 colos HDD-t is le lehet váltani egy SSD-re. Alapkiépítésben a rendszert egy 300 wattos tápegység működteti, amit a bővítés mellett szintén ki lehet cserélni, de tulajdonképpen nem nagy házról van szó, így olyan sok fogyasztó nem kerülhet bele, hogy kevés legyen a felkínált teljesítmény.

Ha valaki rajong a „Ki vagy, doki?” című sorozatért, és véletlenül van felesleges 938 fontja, akkor a TARDIS tökéletes ajándék lehet karácsonyra. Sajnos azonban meg kell jegyeznünk, hogy bár tiszteljük a házon végzett átalakítást, és a termék valóban hű az eredeti fülkéhez, de majd ezer fontot elkérni érte a benne megbúvó abszolút belépőszintű konfigurációért finoman szólva is túlzás. De mint mondtuk a hír elején, ezek az ereklyék az igazi rajongóknak minden pénzt megérnek, és ezt a cégek kíméletlenül ki is használják.

Előzmények

Hirdetés