Hirdetés

7.2-es AirPlay támogatású Sony házimozi erősítők a láthatáron

A Sony magyarországi képviselete bejelentette, hogy hazánkban is elérhetővé teszi 2013 júniusától a vállalat első UHD és AirPlay támogatású 7.2 csatornás AV erősítőit, egészen pontosan az STR-DN1040 és az STR-DN840 típusjelzésű termékeket.

Sony STR-DN840
Sony STR-DN840 [+]

A mindkettő képes az UHD tartalmak kezelésére, ám a nagyobb tudású DN1040 fejletlenebb rokonával ellentétben elméletben biztosítja az alacsonyabb felbontású anyagok felskálázását is. Teljesítménye is nagyobb, hiszen ez esetben csatornánként 165 wattal lehet számolni a másik által kínált 150 wattal szemben. HDMI csatolóból is több került rá, szám szerint tíz, míg a DN840-nél be kell érni héttel. Emellett támogatja az MHL technológiát, azaz képes a kompatibilis személyi mobil eszközökről származó nagy felbontású, többcsatornás surround hangsávokkal megtámogatott audiovizuális tartalmak fogadására is, ezt pedig a másiknál el lehet felejteni.

Sony STR-DN1040
Sony STR-DN1040 [+]

Abban viszont megegyeznek, hogy mindkettőbe került integrált Wi-Fi, és lehetővé teszik az Apple-féle AirPlay adatátviteli eljárás kezelését. Megkapták a DLNA tanúsítványt, és módot adnak a Music Unlimited, illetve a vTuner névre hallgató internetes zenei alkalmazások közvetlen elérésére. Irányításukat a grafikus kezelőfelület segíti elé, és egy ingyenesen letölthető alkalmazásnak hála iOS, illetve Android alapú okostelefonról vagy tabletről is vezérelhetőek. Médialejátszójuk a WAV (LPCM), MP3, WMA, AAC és FLAC audio formátumokkal boldogul, és a fájlok az USB porton keresztül csatlakoztatott külső adattároló egységről is eljuttathatóak rájuk. Megkapták az Advanced Digital Cinema Automatic Calibration, azaz DCAC névre hallgató kalibrációs technológiát, amely a gyártó állítása szerint a szoba akusztikájához illeszkedve finomhangolja a hangfalak teljesítményét.

A vállalat hivatalos oldaláról szerzett információk szerint az STR-DN840 körülbelül 130 000, az STR-DN1040 pedig 160 000 forintba kerül majd.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés