Hirdetés

Nem lesz drága a PlayStation 4

A PlayStation 4 még februárban mutatkozott be, amiről egy cikket is írtunk, viszont a Sony csak most leplezte le az apró részleteket és magának a konzolnak a kinézetét is. Várható volt, hogy ez a jelenleg is zajló E3-on fog megtörténni, így meglepetés nem érhetett senkit, ha csak nem számoljuk ide a meglepően alacsony kezdőárat. A japán cég mindent bevet a siker érdekében, így a PlayStation 4 399 eurós árcédulát kap, ami ahhoz képest meglepő, hogy a PlayStation 3 például évekkel ezelőtt 600 dolláros áron startolt. Persze a konzolok esetében bevett szokás, hogy a gép értékesítésén szinte nem keres semmit az adott cég, vagy esetleg a veszteséges árusítást is be lehet vállalni, hiszen a komoly nyereség a játékeladásokból jön. Könnyen kitalálható, hogy minél többet veszik meg a konzolt, annál nagyobb lesz a potenciális vásárlóbázis, így a játékokból is több adható el. A 399 eurós árcédula ennek megfelelően reális árképzés. Valószínűleg túl sok pénzt nem veszít majd a PlayStation 4 értékesítésén a Sony, bár a méretes GDDR5 memória igen költséges lehet a jelenleg elérhető lapkák mellett, viszont a vállalat sok vásárlóra hajt, ami a hosszabb távú siker kulcsa, és ez nem elhanyagolható tényező egy 6-10 éves élettartamra tervezett gépnél.

A korábban linkelt cikkben leírt paraméterek nem változtak, így nyilván marad az AMD által tervezett speciális APU, amire a Sony már hivatalosan is garantálja a nyolc Jaguar magot és az 1,84 TFLOPS-os számítási teljesítményre képes integrált grafikus vezérlőt, de ezt a fejlesztők általános számítási feladatokra is használnak majd. A teljesen koherensen megosztott GDDR5-ös rendszermemória kapacitása 8 GB lesz, míg a merevlemez 500 GB-nyi adatot tárolhat. A 275 x 53 x 305 mm-es, szögleges és visszafogott dizájnnal megáldott masinában Blu-ray-olvasó lesz, ami a DVD-kkel is megbirkózik, illetve a kommunikációt a Gigabit Ethernet, az IEEE 802.11b/g/n-es Wi-Fi és a Bluetooth 2.1+EDR biztosítja. Az interfészek tekintetében két USB 3.0-s, egy optikai és egy AUX port lesz elérhető, amelyeket a 4K-s tartalmak továbbítására is használható HDMI kimenet egészít ki.


[+]

Az alapcsomag része egy DualShock 4 gamepad, ami Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál a konzollal, és a korábban részletezett újításokat kínálja. A PlayStation Camera már opcionálisan megvásárolható kiegészítő, amiért 59 euróért kell majd fizetni. Ezen a terméken egyébként két darab 1280x800 pixeles kamera lesz, amelyek 60 képkockát rögzítenek másodpercenként, de alacsonyabb felbontáson többre is képesek. A mozgásérzékelésért felelős, AUX porton csatlakoztatható kamera négycsatornás mikrofont kap, így a videokonferenciához is jó, akár sztereó 3D-s módban is.

A Sony a PlayStation Network esetében bevezet pár kellemetlen újítást, így például az ingyenes többjátékos szórakozás megszűnik, de ez várható lépés volt, hiszen a szerverek fenntartási költsége nem olcsó. Cserébe az egész rendszer kifinomultabb lesz, és jobban igazodik a közösségi igényekhez. Ráadásul nem lesz vállalhatatlanul drága, hiszen nagyjából havi 5 euróba kerül majd az extra szolgáltatások megvásárlása. A japán cég a játékok kölcsönadására is kitért, ami a konkurens konzolon korlátozások mellett lesz megoldható. A PlayStation 4 esetében némileg egyszerűbb a helyzet, így a Sony az alábbi videóban demonstrálta, hogy miképp zajlik náluk ez a procedúra.

A Sony a felhasználói felületről is adott némi ízelítőt, és úgy néz ki, hogy ebből a szempontból rendkívül felhasználóbarát lesz a PlayStation 4, bár azon csodálkoztunk volna, ha ez nem így lenne. Jó hír viszont, hogy nem lesz régiózár, így az Egyesült Államokban és Japánban vásárolt játékok is futtathatók az európai gépeken.

Az új konzolt az év végén lehet majd megvenni, várhatóan novemberben. A Sony globális startot szeretne, de egyelőre erről még nincs semmi konkrétum, így a tervek változhatnak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés