Hirdetés

Két új hangprojektorral várja az őszt a Sony

Először augusztus végén, a berlini IFA-n lehet közelről is megcsodálni a Sony két új hangprojektorát, a HT-CT60 és a HT-CT260 típusjelzésű termékeket. Az elektronikát mindkét esetben egy kissé szokatlan, hatszög alapú hasábba építették be, aminek eredményeként meglehetősen figyelemfelkeltő modellek születtek meg.

Sony HT-C260
Sony HT-C260

A kettő közül a belépő szintű, 2,1 csatornás HT-CT60 60 wattos teljesítményre képes, és a két frontsugárzó mellett tartalmaz egy vezetékes mélynyomót is. A cég közleménye szerint az integrált S-Force Pro Front technológia, azaz virtuális surround hangzás képes elhitetni, hogy egy nagyobb, komolyabb hangrendszer üzemel a szobában. Ez jól hangzik, bár a valóságban azért a hangprojektorok ritkán tudnak helyettesíteni egy több komponensből álló házimozi szettet.

Mindenesetre a vállalat másik, de ugyanebbe a családba tartozó új készülékénél, a HT-CT260-nál is kiemelte ezt a funkciót. Ennél a modellnél már egyébként a mélynyomó és a központi egység vezeték nélküli kapcsolaton keresztül kommunikál egymással. Ennek maximális teljesítménye 300 watt, és egy S-Master típusú erősítő került bele. A két soundbar már előrendelhető, a HT-CT60-ért 42 000 forintot kérnek, a HT-CT260 pedig 89 000-et kóstál.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés