Hirdetés

Elindította saját streaming szolgáltatását a Sonos

A Sonos Radio egy ingyenes, reklámokkal támogatott online szolgáltatás.

A Sonos bejelentette, hogy egy saját online streaming rádiószolgáltatást indított. A Sonos Radio, a cégtől kapott információk értelmében a Sonos több, mint 10 millió felhasználója számára érhető el.

A vállalat állítása szerint mindezt az indokolta, hogy meglátásaik szerint ma a Sonos felhasználói az idejük felében kedvenc állomásaikat, illetve DJ-iket hallgatják a Sonos rendszerein keresztül. A Sonos Radio hallgatói választhatnak tematikus zenei csatornák, sport- és hírcsatornák között. Kezdhetik a napot azzal, hogy a San Franciscó-i SomaFM vagy a német ByteFM tematikus csatornáiból választanak, esetleg tartózkodási helyük alapján automatikusan és egyszerűen megtalálhatják a helyi magyar kedvenceiket.

A Sonos a szolgáltatást folyamatosan frissíti új csatornákkal és globális rádiókkal, a teljes Sonos rendszeren belül pedig kiegészíti a már eddig is 100 feletti streaming szolgáltatást, amelyek együtt több, mint 60 ezer állomást fognak össze. A Sonos Radio pofonegyszerűen elérhető, nem kell mást tenni, mint frissíteni a cég hivatalos alkalmazását, és ezt követően meg fog benne jelenni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sonos

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés