Hirdetés

Simplifi Digital: PC-ről vezérelt erősítők

A digitális otthon víziója a felhasználók számára mostanában leginkább a szórakoztatóelektronikai és a számítástechnikai eszközök és technológiák közeledésében, sőt összeolvadásában kezd alakot ölteni, bár a lehetőségek – ha idevesszük például az eddig rendszerint külön utakon járó vezérlési-automatizálási megoldásokat – még ebben sem merülnek ki feltétlenül. Jól látható trend, hogy a PC-k, hálózati eszközök, lejátszók és más multimédiás készülékek nevesebb gyártói mind igyekeznek biztosítani jelenlétüket az új piacon, ugyanakkor egy-egy jó (és/vagy markáns) ötlettel még a kicsik is fel tudják hívni magukra a figyelmet.

Ilyen a kaliforniai Simplifi Digital újdonsága is, a cég ugyanis olyan erősítőket jelentett be, melyek bár alaptulajdonságaikat tekintve ízig-vérig hagyományos berendezések, számítógéppel is összekapcsolhatók. Főként azoknak ajánlják, akik nem akarnak tudni az erősítő létezéséről sem, hanem például a Windows XP Media Center Edition operációs rendszer grafikus felületén és a PC távirányítójával kívánnak letudni minden beállítást. Az erősítő a gép leállásakor maga is kikapcsol, és támogatja a Windows készenléti üzemmódját, ezeket a funkciókat egy USB port teszi lehetővé.

Az új termék kétféle változatban kerül piacra: a 349 dolláros 5075-es modell hatcsatornás, a 449 dolláros 7075 pedig nyolccsatornás hangkezelést biztosít. Mindkét modell analóg be- és kimenetekkel rendelkezik. Kimenő teljesítményük 4 ohmos impedancia mellett csatornánként 75 watt (RMS), 8 ohmnál 50 watt (RMS). A frekvenciatartomány szélső értékeit a gyártó 20 hertzben, illetve 20 kilohertzben adja meg, míg a teljes harmonikus torzítás állítólag 0,03 százaléknál is kisebb. A hangzásért hibrid (A/B osztályú) erősítőelektronika felel.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés