Hirdetés

Shuttle barebone HDMI-kimenettel

A Shuttle bejelentette első barebone rendszerét, melyet már gyárilag ellátnak házimozis HDMI kimenettel. A Glamor Series termékcsalád részét képező SG33G5 mini-PC az Intel G33 jelű chipsetje köré épül, ami nemcsak azt jelenti, hogy GMA 3100-as integrált grafikus magja elősegíti nagy felbontású videók lejátszását, hanem azt is, hogy már a következő generációs, 1333 MHz-es rendszerbuszt használó Intel processzorokkal (Penryn) is kompatibilis.

A Shuttle kétségkívül sokat tett a mini-PC-k sikeréért, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy több nagyobb gyártót is sikerült leköröznie ebben a szegmensben. A trendek azonban az egyre kisebb méretű számítógépeknek kedveznek, ezért ismét erősödik a verseny a piacon, ez pedig akár azt is jelentheti, hogy a konkurensek nem csupán a Shuttle piaci részesedésére fenhetik a fogukat, hanem bevált megoldásait és fejlesztőgárdáját is szívesen megkaparintanák. Legalábbis ezt valószínűsíti a DigiTimes beszámolója, mely szerint a legnagyobb alaplapgyártók közé tartozó ECS, illetve a globálisan negyedik legnagyobb PC-szállítóként számon tartott Acer is harcba szállhat a Shuttle felvásárlásáért. Az érintettek hivatalosan nem kommentálták a pletykákat, ám az ECS meg nem nevezett képviselője a Tatung desktop üzletágának és az Uniwillnek a felvásárlása után szükségtelennek ítélte a tranzakciót. Az Acer e téren szoros kapcsolatokat ápol az AOpennel, korábbi nyilatkozata alapján azonban, miszerint a kisméretű (SFF) gépek terén erősítene, nem zárható ki biztonsággal egy efféle lépés. A találgatások bizonytalanságára jellemző ugyanakkor, hogy más források inkább olyan cégekben látnak potenciális ajánlattevőket, mint a Foxconn vagy akár a Lenovo.

A 31 x 20 x 18,5 cm-es G5-ös házba épített félkész rendszer elsősorban HTPC-ben gondolkodók számára lehet érdekes, ugyanakkor mód van a processzor és a memória órajelének és feszültségének állítására, és akár automatikus tuning is választható. A két memóriafoglalatba legfeljebb 4 GB DDR2 RAM ültethető, bővítéshez egy PCI Express x16 és egy PCI aljzat biztosított.

Monitor, tévé csatlakoztatására D-Sub, (HDCP-kompatibilis) HDMI és – adapterrel – DVI kimenet szolgál. A nyolccsatornás Realtek ALC888DD hangrendszer támogatja a DTS Connect és Dolby Digital Live technológiákat, és az analóg csatlakozók mellett optikai SPDIF kimenetet (opcionálisan bemenetet is) kínál. A perifériák kezeléséért elsősorban az ICH9DH déli híd felel; három belső és két külső Serial ATA-300 port mellett egy IDE csatornát lehet igénybe venni, további vezérlők jóvoltából pedig a Gigabit Ethernet és FireWire interfészek sem hiányoznak. A tápellátás egy 250 wattos tápegységre hárul. Az SG33G5 ajánlott ára áfa nélkül 303 euró.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés