Hirdetés

Tíz éves fennállását ünnepli a Sharkoon

A Sharkoon bejelentette, hogy érkeznek a VS3 jelzésű házak, melyek az árra érzékeny vásárlókat célozzák meg. A teljesen feketére festett termékek ATX és microATX méretű alaplapot fogadnak, és összesen három 5,25, valamint három darab 3,5 colos meghajtó szerelhető bele. A kisebb rekeszek közül kettő rejtve van, emellett egy 2,5 colos adattárolók számára is szorítottak helyet a tervezők, ami manapság már alapkövetelménynek tekinthető.

Az 420 mm magas, 180 mm széles és 410 mm mély házban a hűtésről egy előlap mögé szerelt 12 cm-es, LED-es ventilátor gondoskodik. Ez kiegészíthető további egységekkel, ezen belül is egy 12 cm-es oldalsó és hátulsó légkavaróval. Az I/O panel elől található, és a hangkimeneten, illetve a mikrofonbemeneten kívül két darab USB csatlakozót kínál. A Sharkoon 3.0-s portokat helyezetett a VS3-V (Value) modellekre, míg VS3-S (Standard) termékek esetében a 2.0-s aljzatokkal kell beérni.

A 4 kg tömegű Sharkoon VS3 házak napokon belül forgalomba kerülnek. A kék, vörös és króm színekben versenyző Value és Standard modellek várható árcédulája rendre 27 és 23 euró lesz. Ilyen árazás mellett még azt is el lehet nézni, hogy lemaradt az alaplaptartó mögötti szerelőablak, aminek hiányában bizonyos processzorhűtők cseréje nehezebben végezhető el.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés