Hirdetés

Ismét új teljesítményosztályozást vezet be az SD-kártyákhoz az SDA

A szövetség szerint az aktuális osztályok a maguk kategóriájában jók, de az IOPS teljesítményt nem jelzik, pedig lenne rá igény.

Az SDA, vagyis az SD Association még az év elején jelentette be, hogy a SD szabványú eszközökre vonatkozóan új teljesítményosztályozást vezetnek be. Ez elsődlegesen az SDHC és az SDXC memóriakártyákat érintette, mivel ezek esetében merültek fel olyan új piaci igények, amelyeket a korábbi teljesítményosztályok nem voltak képesek egyszerű formában reprezentálni. Erre vonatkozóan az alábbi hírben részletesebben írtunk, ugyanakkor ismét változással kell számolni.

Szerencsére az aktuális, SD 5.0-ban specifikált Video Speed Class jelölések nem módosulnak, csupán az SD 5.1-es specifikáció részeként megjelenik az App Performance Class. Első körben az A1 jelzés lesz bevezetve, ami azt jelenti, hogy az adott memóriakártya minimum 10 MB/s-os adatátviteli teljesítményre képes szekvenciális munkamenet mellett, míg a véletlenszerű olvasás és írás során elért minimum IOPS érték rendre 1500 és 500.

Az SDA egyelőre nem kíván nagyobb teljesítményre vonatkozó követelményeket bevezetni, mivel ezt a szövetség szerint a piac jelenleg nem igényli. Ugyanakkor a jövőben elképzelhető, hogy megszabnak szigorúbb feltételeket is, nagyjából úgy, ahogy azt tették a Video Speed Class jelölések esetében. Az A1-es App Performance Class jelzés egyébként azt is jelenti, hogy az adott memóriakártya biztosan hitelesítve van minimum Speed Class 10-re, UHS Speed Class U1-re és Video Speed Class V10-re. Ugyanakkor ez fordítva nem igaz, tehát a fenti hitelesítéssel rendelkező memóriakártyák nem feltétlenül felelnek meg az App Performance Class A1-nek, hiszen nem biztos, hogy véletlenszerű olvasás és írás során az IOPS értékeik elég jók.

Az SDA a fenti képen látható két szimbólumot kínálja a gyártóknak, amelyekkel jelezhetik, hogy az adott memóriakártya megfelel az új osztály aktuális követelményeinek.

Az App Performance Class jelzés egyébként nem csak egy lesz a sok közül. Bár látszatra az egész annak tűnik, de nagyon fontos szerepe van az új teljesítményosztályozásnak, ugyanis az SD szabványt elsődlegesen multimédiás tartalmak tárolására találták ki. Ez lehetett zene, kép, illetve videó, viszont itt a lényeg az, hogy ezeknél a tartalmaknál különösebben nem számít a véletlenszerű IOPS teljesítmény. Nem úgy az applikációk futtatásánál, ami azért lényeges, mert az okostelefonokban és a tabletekben egyre több ilyen terhelés éri az SD szabványú memóriakártyákat. Az SDA az új osztályozással tulajdonképpen erre a tulajdonképpen ma már általánossá vált igényre reagál.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés