Hirdetés

A Samsung visszaperrel válaszol az NVIDIA támadására

Az NVIDIA még szeptember elején jelentette be, hogy a Samsung, illetve a Qualcomm a cég több szabadalmát is jogtalanul használja. Ahogy arra számítani lehetett a Samsung ezt nem hagyta annyiban, így viszontkeresettel reagáltak a perre.

A Samsung nyolc szabadalmat hozott fel, amelyekből állításuk szerint hat szabadalmat megsért az NVIDIA, míg a vállalat partnerének számító Velocity Micro az összes szabadalmat sérti. Az említett szabadalmak főleg adatáramlással és puffereléssel kapcsolatos technikákat írnak le.

Brutális stratégia

A Samsung keresete rendkívül agresszív, ennyire extrém támadást a cég még egyik piaci ellenfele ellen sem intézett. Az egész nem is a bíróságra van kihegyezve, hanem az NVIDIA partnereit szeretnék megfélemlíteni. Ezért került előtérbe a Velocity Micro, amely vállalat Virginia állam egyik legkisebb bejegyzett cége, és őket perelte be a világ egyik legbefolyásosabb és legtőkeerősebb vállalata. Az NVIDIA véleménye szerint stratégiailag nem fair belekeverni ebbe a harcba az egyik legkisebb partnerüket.

A Samsung célja a Velocity Micro támadásával egyértelmű: a cég annyira pici, hogy egy ilyen támadásba jó eséllyel beleroppan még azelőtt, hogy a per befejeződne. Ezzel a dél-koreai óriáscég egyértelmű üzenetet küld az NVIDIA gyártópartnereinek, hogy a céljuk elérése érdekében bárkit képesek kíméletlenül eltiporni. A vállalat célja tehát csupán annyi, hogy a partnerek távolodjanak el az NVIDIA-tól, különben egy Samsung elleni szabadalmi per veszélye fenyegeti őket. Ezért is választották ki első körben a zöldek legsérülékenyebb ügyfelét.

Az NVIDIA is ezért emelt szót ez ellen, mert pontosan tudják, hogy a Samsung ezzel a húzással komoly kárt tud számukra okozni, hiszen nem sok gyártópartnerük szeretne szembenézni a gigantikus dél-koreai céggel, hiszen potenciális befektetők tucatjait veszíthetik el. Ez valóban nem túl fair húzás a Samsung részéről, de végtére is a pereskedést nem ők kezdték, tehát csak reagálnak az eseményekre, és természetes, hogy ott teszik meg, ahol az NVIDIA-nak a legjobban fog fájni.

A Samsung a keresetében azt is cáfolja, hogy a Shield tablet lenne a leggyorsabb megoldás a piacon, így hamis reklámmal is vádolják az NVIDIA-t. Az NVIDIA erre vonatkozóan annyit közölt, hogy a Samsung Shield tablet teljesítményét firtató állításai hamisak.

Az is érdekes, hogy a Samsung pont Virginia államot választotta a támadás helyszínéül, amit az NVIDIA azzal magyaráz, hogy ebben az államban működik a leggyorsabbnak tartott joghatóság. Ez is része a Samsung stratégiájának, hiszen minél hamarabb roppantják össze a Velocity Microt, annál gyorsabban eljut az üzenet az NVIDIA többi partneréhez, hogy mire számíthatnak, ha továbbra is a zöldekkel üzletelnek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés