Hirdetés

Saját termékeit másolja a Creative

A Creative saját multimédiás termékeinek olcsóbb másolataival jelentkezik a kínai piacon, hogy visszaszorítsa a helyi klóngyártókat, melyek olcsó utánzataikkal piaci részesedést raboltak a vállalattól. A cég vezetője szerint a hamisítók eszközeivel lehet csak felvenni a harcot a hamisítók ellen.

Sim Wong Hoo, a Creative elnök-vezérigazgatója egy szingapúri konferencián beszélt vállalata új terveiről. Mint elmondta, Kínában gyakorlatilag lehetetlen a terméktervekhez köthető jogok érvényesítése, hiszen ha egy másoló üzemet be is zárnak, azonnal két újabb lép a helyébe. "Éppen most tértünk vissza Sanghajból, ahol mintegy 40 cég árulja ezeket" -- közölte egy MuVo lejátszót tartva a kezében.

A Creative a klónok elterjedtsége miatt úgy döntött, hogy saját termékeit fogja másolni. Amint Sim kiemelte: "Nem tudjuk [a törvény erejével] legyőzni őket, így utánozni fogjuk őket. E készüléket Kínában fogjuk gyártani, ugyanazokkal az eszközökkel, mint ők, csak nagyobb tételben".

A vállalatvezető elmondta, hogy ugyan a saját gyártású olcsóbb másolatok kevesebb szolgáltatással rendelkeznek majd, és esetleg kevésbé igényes kialakításúak lesznek, de árban mindenképpen versenyezni fognak a klóngyártók termékeivel. A vállalat még nem döntött arról, hogy a már bevált vagy esetleg egy új márkanéven hozza forgalomba a készülékeket.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés