Hirdetés

Saját grafikus processzort tervez az Apple?

A friss és vad pletykák szerint az Apple saját grafikus processzor tervezését fontolgatja, amit persze a vállalat nem erősít meg, de figyelemreméltó, hogy az elmúlt hónapokban mennyi mérnököt vett fel a cég az orlandói tervezőközpontba. A vállalat elsősorban a grafikus processzorok tervezésében jártas embereket keresi, és ebből a szempontból kapóra jött számukra, hogy az AMD az elmúlt időszakban számos mérnököt bocsátott el, akiket az Apple azonnal felkarolt. A legfontosabb közülük Tim Kelley, aki korábban az ATI, később pedig az AMD grafikus hardverekhez használt szoftverek fejlesztéséért felelt, és januári menesztése óta az almás cég alkalmazásában áll.

A mérnökök mellett az Apple egy tapasztalt szakembert is keres, aki vezetheti az orlandói, GPU-k fejlesztésével foglalkozó, éppen formálódó csapatot. A követelmények között szerepel legalább 10 év tapasztalat a nagy teljesítményű és komplex grafikus processzorok tervezésében. Tekintve, hogy az Apple ma csupán csak licenceli a rendszerchipekben használt grafikus vezérlőket, így valóban szembeötlő, hogy a cég miért akar egy saját csapatot. Az Imagination Technologies munkájával minden bizonnyal elégedettek, hiszen az Apple számára kiemelt figyelmet szentel a cég, így a pletykáknak csak hosszútávon van értelme.

Azt viszont valóban ki lehet jelenteni, hogy van elképzelés a kósza híresztelések mögött. Az Apple minden bizonnyal tudja, hogy az Imagination Technologies az MIPS felvásárlásával a saját útját fogja járni, így pár éves távlatban mindenképp szükséges egy alternatívát keresni a helyükre. Arról nem is beszélve, hogy a cég által használt, igen egzotikus TBDR elvű architektúra egy olyan rendszer, ami korlátozott mennyiségű háromszöget képes feldolgozni egy mozaikon belül, vagyis idővel ez a feldolgozás elv nem lesz hatékony, és nem véletlen, hogy ma már csak az Imagination Technologies a koncepció egyetlen támogatója.

Az Apple számára ez egy jó alkalom, hogy saját grafikus vezérlőt tervezzenek, de persze ez nem fog egyik napról a másokra megtörténni. Már csak azért sem, mert működő grafikus processzort nagyságrendekkel nehezebb összerakni, mint egy saját ARM processzormagot, amit egyébként az Apple az A6-os és az A6X-es rendszerchipben megoldott. Mindenesetre pénz van, a szakembereket gyűjtik, ha pedig nem jön össze, akkor is licencelhetnek egy korszerű ARM Mali IGP-t. Jobb esetben persze összejön a projekt, és ez az Apple számára komoly szempont lehet, mivel egyre jobban látszik, hogy a jövőben a rendszerchipekbe integrált grafikus vezérlő lesz a tempónövelés fő indikátora, míg a központi processzoroknak egyre kevesebb feladattal kell majd foglalkozni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés