Hirdetés

Majdnem a duplájára nőtt a beágyazott GPU-k piaca

A Jon Peddie Research nyilvánosságra hozta a beágyazott GPU-k piacát vizsgáló, 2012-es esztendő első feléről szóló kutatását. Ebbe a kategóriába azok a grafikus vezérlők kerülnek, amelyek zömében SoC rendszerekben, így okostelefonokban, tabletekben, kézikonzolokban, kamerákban, illetve különböző autókban kapnak helyet. Fontos, hogy nem számítanak bele a piackutatásba a tévék, a navigációs eszközök, a set-top boxok, a DVD lejátszók, a karórák, az MP3 lejátszók, valamint a digitális képkeretek.

A közölt adatok szerint a piac eladásai 91,3%-kal nőttek az előző esztendő első félévéhez képest, vagyis tulajdonképpen minden cég növelte az eladását, noha a korábbi évhez képest az erőviszonyok módosultak, de a cégek közötti sorrend változatlan. Ennek megfelelően továbbra is az Imagination Technologies vezet 46,5%-os részesedéssel, míg a Qualcomm 26,4%-os eredménnyel a második. Az előbbi két vállalat rendre 2,6 és 10 százalékpontos visszaesést könyvelt el, ami nem kedvező, de ilyen sok piaci szereplővel, éves viszonylatban könnyedén változhat ennyit a helyzet. Ettől függetlenül az Imagination Technologies és a Qualcomm továbbra is lefedi a piac elég nagy részét.

A dobogó legalsó fokára az ARM ért oda 12,9%-os eredménnyel, ami szezonálisan 6,7 százalékpontos előrelépés. A negyedik helyet a Vivante kaparintotta meg 9,8%-os részesedéssel. A vállalat elképesztő 7,3 százalékpontos növekedést diktált, amit jórészt annak köszönhetnek, hogy a Texas Instruments OMAP4 SoC-ok több népszerű tabletben is megtalálhatók, és e lapkákban a Vivante fejlesztése tölti be az alacsony fogyasztású, úgynevezett 2D-s grafikus mag szerepét. Az ötödik helyen az NVIDIA tanyázik 2,5%-os részesedéssel, ami 1 százalékpontos visszaesést jelent az előző évi eredményhez képest. A hatodik pozíciót a DMP szerezte meg 1,7%-os eredménnyel, mely szezonálisan 0,5 százalékpontos gyengülés. A vállalat jórészt a Nintendo 3DS-ből profitál, így nem meglepő, hogy túl nagy előretörést nem érnek el éves viszonylatban. A hetedik helyre a ZiiLabs futott be 0,1%-os részesedéssel, ami szezonálisan 0,1 százalékponttal rosszabb eredmény.

Az adatok egyszerűbb elemzése érdekében táblázatba öntjük a leírtakat, hogy könnyebb legyen összehasonlítani:

Az beágyazott GPU-k szegmensének alakulása 2012 első felében
Gyártó Részesedés
2012 H1 (aktuális)
Részesedés
2011 H1 (szezonális)
Qualcomm 26,4% 36,4%
NVIDIA 2,5% 3,5%
ZiiLabs 0,1% 0,2%
ARM 12,9% 6,2%
DMP 1,7% 2,2%
Imagination Technologies 46,5% 49,1%
Vivante 9,8% 2,5%

A Jon Peddie Research továbbra is a piac erősödését várja, amin mi sem lepődnénk meg.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés