Hirdetés

Leleplezte a következő szerverchipjét a Qualcomm

A SoC Firetail kódnéven készül és a Saphira kódnevű magokat használja.

A Qualcomm a múlt pénteken jelentette be a Centriq 2400-as sorozatú szerverprocesszorok elérhetőségét. A cég azonban itt nem állt meg, és akartak adni valamit, amin lehet csámcsogni a jövő tekintetében is, így leleplezték azt is, hogy következő projektjük Firetail kódnéven készül. Ennek az alapjait a Saphira kódnevű magok képzik, amelyről már szintén beszámoltunk.


[+]

A Firetail kódnevű SoC képességei egyelőre tisztázatlanok, leszámítva persze azt, hogy a magok a kifejezetten szerverekbe szánt ARMv8.3-A-s alapokat használják. A Qualcomm számára itt igazából az üzenet átadása a fontos, amelyben jelzik, hogy a Centriq 2400 csak a kezdet, és mostantól folyamatosan érkeznek az új fejlesztések, amelyekkel kapcsolatban annyi kiderült, hogy rövidtávon a technikai előrelépéseket célozzák, míg hosszabb távon már az extrém skálázhatóság lesz a fókuszban.

Az iparág egyébként jól reagált a Centriq 2400-as sorozatra, többek között a HP Enterprise és a Microsoft Azure is kifejezetten érdeklődik a platform iránt, természetesen számos kisebb szereplő mellett. Ez első körben mindenképpen sikerként könyvelhető el, amire lehet építeni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés