Hirdetés

Publikus a DirectStorage API fejlesztőkörnyezete

A Microsoft ezzel mindenkinek biztosítja az újítást, de egyelőre GPU-s gyorsítás nélkül.

A Microsoft még az elmúlt év tavaszán részletezte a PC-s DirectStorage API-t, amelynek most bejelentették az első publikus fejlesztőkörnyezetét, és ez nyilván a futtatási környezetet is biztosítja, így technikailag minden Windows 10 és 11 operációs rendszer kiegészíthető az újítással. Persze később a Microsoft integrálni is fogja ezt egy nagyobb frissítésbe, de addig is az alábbi oldalon keresztül beszerezhető a csomag.

A Microsoft továbbra is kiemeli, hogy Windows 11-et használva valamivel jobb lehet majd az élmény, mert a frissebb operációs rendszer tárolómodellje már eleve úgy lett kialakítva, hogy igazodjon az új lehetőségekhez. A Windows 10-ből ez szimplán hiányzik, ami persze nem teszi a PC-s DirectStorage API-t működésképtelenné, hiszen ezt úgy tervezték, hogy a meglévő tárolómodellel is kompatibilis legyen, de némi sebességvesztést valószínűleg el kell majd könyvelni. Persze nem feltétlenül kell jelentős különbségre számítani, mert a teljesítményelőny nagyrészt az új I/O API-ból, illetve a DirectCompute API-n keresztül dolgozó kitömörítő algoritmusból származik, ezek pedig mindkét operációs rendszeren megegyeznek majd.

Fontos, hogy az aktuális csomag egyelőre nem támogatja a DirectCompute API-n keresztüli kitömörítést, vagyis jelenleg minden munka a processzormagokat terheli. Ez mutatja, hogy még nem a végfelhasználókat célozza a Microsoft, sokkal inkább a fejlesztők tesztelhetik a kódjaikat, és várhatóan őszre befut majd az a DirectStorage verzió is, ami már támogatja a GPU-s gyorsítást. Ez az októberben érkező Forspoken tekintetében fontos is lesz, mert az említett cím támogatni fogja a DirectStorage API-t, ahogy arról az előző héten már beszámoltunk.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés