Hirdetés

Váratlanul érte az AMD-t, hogy a Polaris szuperszámítógép EPYC CPU-kat használ

A vállalat későbbre ígért sajtóközleményt az ügyben, ami jól mutatja, hogy milyen gyors döntés születhetett Argonne Nemzeti Laboratóriumban.

Viszonylag ritka dolog a szuperszámítógépek leleplezésénél, hogy a projektben résztvevő cégek nem adnak ki egymással párhuzamosan sajtóközleményt. A Polaris nevű szuperszámítógép bejelentésével ugyanakkor ez történt, mivel a rendszer központi processzorait szállító AMD semmit sem küldött a bejelentés pillanatakor, és még a hírünk megjelenésekor is csak egy nagyon rövid tájékoztatás volt arról, hogy készül majd egy hivatalos sajtóközlemény.

Ez az egész nagyon érdekesnek tűnt, de úgy néz ki, hogy az AMD-t gyakorlatilag senki sem értesítette arról, hogy az EPYC processzoraikkal az Argonne Nemzeti Laboratórium gyorsan összedob egy kisebb, bár még így is tekintélyes teljesítményű szuperszámítógépet, amíg a valódi exascale rendszernek készülő, Intel dizájnt használó Aurorát megépítik. Ahogy a fenti hírben említettük, ennek idén kellett volna üzembe állnia, de erre már csak 2022-ben lesz lehetőség, mivel az Intel nem képes időre leszállítani a szükséges hardvereket.

Az egész valószínűleg úgy történhetett, hogy az Argonne Nemzeti Laboratórium a HPE-től rendelte meg az Apollo Gen10 Plus rendszereket, és ennek részeként kapnák meg az EPYC processzorokat. Az említett szervergyártó nyilván nem minden ügyfeléről értesíti az AMD-t, bár valószínűleg erről azért idővel küldtek volna számukra egy tájékoztatást, viszont a Polaris szuperszámítógépet hamarabb leleplezték, minthogy ezt meg tudták volna tenni. Ennek következményeként pedig az AMD nem tudott a bejelentés pillanatakor sajtóközleménnyel előállni az új nagyvasra vonatkozóan.

Azóta történt

Hirdetés