Hirdetés

PlayStation Now néven érkezik a Sony felhős szórakoztatása

A Sony végre tényleges konkrétumokkal állt elő a korábban felvásárolt Gaikai felhős rendszerrel kapcsolatban, melyet a vállalat elsősorban arra szeretne használni, hogy az új generációs konzol a PlayStation 3-ra megjelent játékokat is képes legyen valamilyen formában futtatni. A vállalat azonban – a várakozásoknak megfelelően – jóval nagyobb volumenben szeretne építeni a technológiára, melyet mostantól PlayStation Now néven illetnek.

A rendszer – az előzetes adatoknak megfelelően – egyelőre csak Észak-Amerikában lesz elérhető, de ott már ebben a hónapban. Egy ideig azonban korlátozásokkal fog üzemelni, így az egész felfogható egy zárt bétatesztnek, amire a Sony a PlayStation 3-mal rendelkező játékosok jelentkezését várja a cég.

Nyáron beindul a tényleges szolgáltatás, amellyel a PlayStation 3-ra elérhető játékok érhetők el a felhőből a PlayStation 3 és 4 rendszerekre, majd nem sokkal később a Vita kézikonzolra. Mindemellett számos 2014-es Sony Bravia tévé is képes támogatni a PlayStation Now rendszert, így technikailag konzol nélkül is lehet majd játszani, és később ez az egész kiterjed majd a tabletekre és az okostelefonokra is. Bár a Sony nem emelte ki, de vélhetőleg itt is csak a japán cég saját termékei lesznek használhatók.

A PlayStation Now rendelkezik a PSN összes fontosabb előnyével, ráadásul a felhőből igényelt tartalmat tetszőleges gépen is lehet játszani, így a játék például abbahagyható az asztali konzolon, majd ugyanonnan folytatható a Vita kézikonzolon.

Az európai bevezetésről egyelőre nincs hír, illetve azt sem tudni, hogy mennyibe kerül majd a szolgáltatás. A Sony azt már közölte, hogy lesz előfizetéses modell, illetve egyszeri vásárlások is kivitelezhetők, de az árakról még nem döntöttek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés