Hirdetés

Lehet a PlayStation 3 olyan sikeres, mint az előd?

Érdekes nyilatkozattal állt elő Phil Harrison a Eurogamer számára adott interjúban. A Sony Computer Entertainment Europe korábbi alelnöke szerint a PlayStation 3 nem biztos, hogy felül fogja múlni az elődök sikerét. A Sony volt munkatársa még reménykedik ebben, de elmondta, hogy az aktuális mezőny túl erős ahhoz, hogy ennek reális esélye legyen. Mint ismeretes a PlayStation 2 minden idők legnagyobb példányszámban értékesített konzolja, és még ma is árulják a terméket. A japán vállalat eddig 147,6 millió gépet szállított le, ami természetesen elképesztően sok, így nem nehéz kitalálni, hogy mennyire nehéz ezt a statisztikát túlszárnyalni.

Phil Harrison szerint a PlayStation 2 helyzete egyszerű volt, mert nem volt igazán veszélyes vetélytárs a piacon, vagyis a konzol egyeduralkodónak volt tekinthető. Ma ez az állítás nem igaz, ugyanis a Nintendo a Wii innovatív ötleteivel nagyon betalált, míg a Microsoft is pokolian erős konkurenciát állított az Xbox 360 személyében. Az aktuális mezőnyben a PlayStation 3 egyelőre a harmadik legelterjedtebb termék, hiszen 41,3 millió gépezet került eladásra, míg az Xbox 360-ból és a Nintendo csodájából rendre 45,4 illetve 76,3 millió példány talált gazdára. Tekintve, hogy a PlayStation 3-at dobták piacra a legkésőbb, így az időt is érdemes beleszámolni a történetbe, vagyis ha minden az eddig megszokott kerékvágásban megy tovább, akkor az Xbox 360 pozíciója csak hónapokig tarthat ki, vagyis a Sony masinája feljöhet a második helyre.

A verhetetlen előd
A verhetetlen előd

Természetesen a jövőbeli eladásokba komolyan beleszólhat a Microsoft Kinect és a PlayStation Move. Mindkét kiegészítő fellelhető már a piacon, és a teljes csomagok árazása közel azonos. A PlayStation Move helyzete annyiban egyszerűbb, hogy a Sony több olcsóbb szettet is kínál, így nem kötelező az összes vezérlőt megvenni. A Kinect esetében ez más, mivel ott a felhasználó a vezérlő, míg a masina csak egy mozgásfelismerő kamera. Egyelőre nehéz megjósolni, hogy melyik megoldás lesz a népszerűbb. A beszámolók szerint mindkét elképzelésnek megvan a maga előnye. A Kinect elsősorban a hétköznapi játékosoknak lehet vonzó, ahol jelentős előny, hogy nem szükséges játékvezérlő, így a rendszer használata kényelmesebb. A játékosok keménymagja azonban inkább a precíz mozgásfelismerést tartja fontosnak, így az úgynevezett hardcore közösség inkább a PlayStation Move felé mozdulhat. Persze mint mindig sok függ majd a játékkínálattól is.

Az is nagy kérdés, hogy az új generációs PlayStation mikor lát napvilágot. A gyártók a mostani mozgásérzékelős gyorsfrissítéssel nem titkoltan ki szeretnék tolni a jelenlegi generáció élettartamát. Az információk szerint a Microsoft és a Sony két éven belül nem tervez új konzolt, sőt a japán vállalat akár 2015-ig is elhúzhatja az aktuális masinája élettartamát. Ilyen körülmények között még bőven van idő közel 100 millió gép értékesítésére, hiszen a termék egyre olcsóbb lesz. Ez idő alatt ugyanakkor számolni kell a Nintendo terveivel is, és az egyre nagyobb visszhangot kapó felhős játékrendszer is bekavarhat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés