Hirdetés

Már idén befuthat a Panasonic 4K OLED tévéje

A Sony és a Panasonic az év elején, a CES-en mutatta be a közösen fejlesztett, 55 hüvelyk képátlójú, OLED panelre épülő Ultra High Definition felbontású televízióját. Ez volt akkor a világ legnagyobb OLED kijelzője, és ráadásul az egyetlen, amely 3840x2160 képpont megjelenítését tette lehetővé.


[+]

Tehát mindenképpen egy forradalmi eszközről van szó, azonban kis szépséghibája a dolognak, hogy a tervek szerint csak 2015-től lehetett volna megvásárolni. Sőt, még a berlini IFA-n is ilyen jellegű információt kaptunk a Panasonic munkatársaitól. Ehhez képest egy olyan pletyka szivárgott ki, amely szerint már az idei évben piacra dobja a japán cég ezt az ugyan nem egyedülálló, de mégis különleges készüléket.

Persze pletyka, legyinthetne bárki, viszont ez az információ az OLED Szövetség belső köreiből szivárgott ki, ami arra utal, hogy van alapja a híreszteléseknek. Mindenesetre, amennyiben a japán konszern tényleg előlép karácsony előtt ezzel a modellel, akkor az alaposan fel fogja kavarni az egyébként is pezsgő OLED és UHD szegmenst. Emlékezhetünk az LG és a Samsung még csak most mutatta be első, ilyen felbontással operáló OLED technológiára épülő prototípusát, tehát egy kicsit mintha le lennének maradva, és a Panasonic ezzel a húzással kis versenyelőnyre tehet szert, még akkor is, ha az első körben még nem fogják letarolni a piacot, hiszen biztosan őrületesen sokba fok kerülni

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés