Hirdetés

Októberben érkezik a Project Natal?

Bilal Tariq, a Microsoft szaúd-arábiai marketingese elszólta magát a Project Natal névre keresztelt mozgásérzékelő kamera érkezésével kapcsolatban. A múlt évi E3-on bemutatott eszköz lenyűgözte a szakmát, de a pontos megjelenéséről senki sem tudott semmit. Az új információk szerint a termék októberben lát napvilágot, ám a pontos dátumot csak az idei E3-on fogja felfedni a redmondi óriáscég.

Az újdonság nem önmagában fog jönni, hiszen maga a hardver mit sem érne játékok nélkül. A Microsoft már számos fejlesztővel megegyezet, hogy támogatják az eszközt, így a karácsonyi szezonban nagy sikerre számítanak. A vállalat le sem tagadhatná, hogy a mozgásérzékeléssel a Nintendo Wii elképesztő sikerét szeretné meglovagolni, hiszen a Project Natalnak köszönhetően az Xbox 360 a hétköznapi játékosok számára is vonzó alternatíva lehet. Érdekesség, hogy a PlayStation 3-hoz készülő mozgásérzékelős móka is az év végén érkezik, így hatalmas harcra lehet számítani az ünnepi szezonban.

A Microsoft természetesen nem fordul el az Xbox 360 eddigi, úgymond hardcore közönségétől, hiszen a komolyabb szórakozásra vágyó játékosok is kapnak újdonságot. A redmondi óriáscég válaszolni szeretne a PlayStation 3 3D-s képességeire, így az LG közreműködésével az Xbox 360 is harmadik dimenzióba vált. A kezdeményezésben az LG Infinia szériás LED-es televíziói szerepelnek, melyek képesek a sztereó 3D-s tartalmakat megjeleníteni. A premiert már megtartották Dél-Koreában, de hamarosan a nyugati világ is megismerkedhet a szolgáltatással, mely a HDMI interfésszel rendelkező Xbox 360 masinákon érhető el. A hivatalos információk szerint az Avatar című játék már kezeli a sztereó 3D-s módot, de készülőben van a Batman: Arkham Asylum 3D-s frissítése is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés