Hirdetés

Sem a GDC-n, sem a GTC-n nem jelent be új VGA-t az NVIDIA

Ettől függetlenül a Turing architektúrát bemutathatják, a GTC-n nem először történne ilyen.

Az NVIDIA háza táján manapság sok pletyka van, ami főleg annak köszönhető, hogy a cég nagyon jól védi manapság a titkait. Kezdődött az egész történet az Ampere architektúrával, amelyet sok média felkapott, de amióta a Reuters értesülést a Turing kódnévről, az utóbbi került a figyelem középpontjába. Az Ampere persze amúgy is egy szimpla fórumhozzászólásból született meg, tehát nehéz megállapítani, hogy van-e mögötte igazság, míg a Reuters azért csak megbízhatóbb forrásnak tekinthető. Azóta persze a sztori egyre bonyolultabb, már vannak olyan feltételezések is, hogy a Turing egy bányászoknak szánt fejlesztés, annak ellenére, hogy az NVIDIA rengeteg alkalommal elmondta, hogy ez szegmens nem érdekli őket. Persze valahogy el kell helyezni az Ampere mellett, mivel sokan nem akarják elengedni a legelső pletykát, és még mindig hisznek abban, hogy a 3DCenter ominózus fórumozója igazat mondott, azaz létezik egy másik architektúra is.

Az igazságot biztosan nem fogjuk megtudni, legalábbis nem a közeljövőben, ugyanis a PCGamesN érdeklődött az NVIDIA-nál, hogy milyen VGA-val készülnek a következő hónapban megrendezésre kerülő GDC-re (Game Developers Conference) vagy GTC-re (GPU Technology Conference). Sajnos úgy néz ki, hogy semmilyennel. Persze lehet, hogy az NVIDIA csak altat, de jellemzően a nagyobb cégek ilyenkor inkább kikerülik a válaszadást.

Ettől függetlenül a manapság híresztelt Turing architektúrát bemutathatják a GTC-n, elvégre a Volta architektúráról is ott hullott le a lepel, de ez egy gépi tanulásra fókuszáló rendezvény, vagyis a játékosok számára különösen fontos információkat nem rejteget.

Azt egyébként ki kell emelni, hogy a bányászláz miatt a piac egyáltalán nem alkalmas most az új VGA-k fogadására. Ha kész is van bármi, akkor sincs különösen sok értelme kiadni, mivel a mostani, relatíve drága VGA-k zömét már a gyárból felvásárolják, tehát a kereskedőpartnerekhez is csak elenyésző mennyiség jut el, amelyek egy része szintén bányászkézre kerül. Amíg ez a probléma nem oldódik meg, addig nehéz bármit is kezdeni a VGA-piaccal.

Előzmények

Hirdetés