Hirdetés

A telefonokra csak mellékpiacként tekint az NVIDIA

Az NVIDIA az idei CES-en leplezte le a Tegra K1 nevű fejlesztést, melynek IGP-je megkapja a Kepler architektúrát, így elsődlegesen itt fejlődött a rendszer. A vállalat ezzel párhuzamosan továbbra is bízik a korábban bemutatott Tegra 4i SoC-ban, amire tavasszal épülnek is majd tényleges eszközök.

Jen-Hsun Huang, a vállalat elnök-vezérigazgatója nemrég elmondta, hogy a Tegra termékcsalád továbbra is kiemelt szerepet kap a cégnél, de a középkategóriás telefonok piaca felé csökken a fókusz. Ez nem azt jelenti, hogy telefonok nem épülnek majd az új Tegra rendszerchipekre, de a vállalat inkább a tableteket, az autókat, az okostévéket és a set-top boxokat célozza. A különböző androidos játékkonzolok is nagy fókuszt kapnak, de ezek részben besorolhatók az előbbi kategóriákba, az androidos egybegépek iránti érdeklődésről pedig korábban már beszámolt az NVIDIA befektetői kapcsolatokért felelős alelnöke.

A Tegra K1 egyébként a telefonok szintjén csak a csúcskategóriában számíthat alternatívának, de a Qualcomm ellen nehéz versenyezni, mivel utóbbi cég jóval átfogóbb integrációt megvalósító platformokat biztosít a potenciális partnereknek. Az NVIDIA részben ezért koncentrálja erőit olyan piacokra, ahol nem lényeges, ha az adott lapkából hiányzik az integrált modem, vagy esetleg olyan egységet tartalmaz, ami nem támogat fontos szabványokat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés