Hirdetés

Minden valós igényt lefednek majd az NVIDIA új DRIVE platformjai

Az Orin kódnevű rendszerchip önmagában, vagy akár társakkal kiegészítve is ütőképes alternatíva lehet.

Egy ideje már tudni, hogy érkezik az NVIDIA legújabb DRIVE platformja, amely a DRIVE AGX Orin nevet viseli. Erről korábban írtunk is részletesebben, már amennyit akkor elárult róla a cég, de például az IGP-t régebben csak új generációs megoldásként aposztrofálták.

Mostanra kiderült, hogy az Orin integrált grafikus vezérlője Ampere architektúrára épül, ami talán nem nagy meglepetés, de meg kellett várni a mai napot, hiszen a zöldek nemrég mutatták be a V100-as gyorsítót, ami az említett dizájn képességeit kamatoztatja.

Pusztán a rendszerchipről több adat nincs, a vállalat csak elismételte, amit az első bekezdésben linkelt hírben már közöltünk, viszont azt már látni, hogy milyen megoldások készülnek rá.

ADAS szintjén egy szimpla, egylapkás modult lehet majd kérni, ami mindössze 5 wattos fogyasztás mellett 10 TOPS számítási teljesítményt kínál. Valószínűleg az Orin SoC sok képessége ki lesz kapcsolva, de így is elég ennyi egy vezetést segítő rendszernek. A Level 2+, vagyis a félautomata vezetést biztosító rendszerek szintjén viszont már egy 45 wattos verzió kerül bevetésre, és itt mutathatja meg az Orin az igazi tudását, 200 TOPS-os teljesítményt ki is facsar magából.


[+]

Az egyik legfontosabb piacra azonban egy Level 5-ös, vagyis teljesen automata vezetést biztosító rendszer készül. Ez a dizájn való a robotaxikba, amelyek mindenféle emberi segítség nélkül is képesek elvezetni az autót. Itt viszont már elég nagy számítási kapacitás is kell, nem véletlen, hogy a dizájn két Orin rendszerchipet is befog, és ezeket kiegészítik Ampere architektúrára épülő dedikált GPU-kkal is. Utóbbiak típusát az NVIDIA nem részletezte, de elképzelhető, hogy két A100-as gyorsítóról van szó, mindenesetre ez csak találgatás a részünkről. Ennek az amúgy 800 wattot fogyasztó modulnak a számítási teljesítménye már 2000 TOPS, ami bőven elég lehet az automatizált vezetéshez.

Az NVIDIA az új DRIVE platformokkal eléggé lefedi a piacot, lényegében minden valós igényhez elérhető lesz egy DRIVE dizájn. Arról még nincs pontos adat, hogy ezek a fejlesztések mikor érkeznek, de leghamarabb 2021-ben történhet meg a bemutató.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés