Hirdetés

Az NVIDIA javítana az amúgy hibátlan GeForce GTX 970-en

Az NVIDIA a héten reagált a GeForce GTX 970 VGA-val kapcsolatos fejleményekre, amelyből kiderült, hogy az új VGA helyenként miért produkál furcsa eredményeket. Erre vonatkozóan szintén előkerültek a termék korrigált specifikációi, amely után azt hihettük, hogy az ügy le van zárva, de sajnos nem.

Továbbra is fontos hangsúlyozni, hogy a GeForce GTX 970 nem működik hibásan, csak a vállalat nem számolt be minden működéssel kapcsolatos tényezőről, ezért voltak érthetetlenek a furcsa eredmények. Utóbbi nyilván történhetett volna másképp, de ettől a VGA még nem lesz rossz és nem működik máshogy, mint azt tervezték. Az NVIDIA azonban azt ígéri, hogy készítenek egy olyan grafikus meghajtót, amely javítja a memóriaelérés teljesítményét. Ezt nem tudni, hogy miképp akarják elérni, hiszen a limitek (amelyek nem hibák) hardveres eredetűek, vagyis ezen szoftver nehezen fog segíteni.

Az sem kizárt, hogy a vállalat le szeretné hűteni a kedélyeket, mivel már petíció is indult arra vonatkozóan, hogy az NVIDIA adja vissza az elégedetlen GeForce GTX 970 tulajoknak a termék árát. Utóbbi elől egyébként az NVIDIA nem zárkózik el. A vállalat szerint a felhasználók visszavihetik a kártyát az adott kereskedőnek és visszakérhetik a vételárat. Ez persze nem biztos, hogy működni fog, a kereskedők ilyenre nem szívesen vállalkoznak.

Az ügy egyébként jelentősen túl lett fújva, mivel a GeForce GTX 970 teljesítménye nem változott, tehát a felhasználók azt a tempót kapták meg, amit láttak a tesztekben. Az már más kérdés, hogy esetleg többet vártak a kártyától, és emiatt nincs túl kellemes helyzetben az NVIDIA. Természetesen senki sem mondja a zöldeknél, hogy nem hibáztak, de véleményünk szerint messze nem olyan drámai a helyzet, hogy petíciót kelljen indítani, vagy csoportos pereket szervezni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés