Hirdetés

Az NVIDIA és az Intel is vizsgálja a meghajtóoldali képgenerálás lehetőségét

A VGA-gyártók szerint ugyanakkor még megjelenéssel kapcsolatos céldátum sincs.

A futtatott programtól független képgenerálás az előző év vége felé ütötte fel a fejét, ugyanis az AMD az újabb Radeonokra bevetette a Fluid Motion Frames (FMF) eljárást, amely egy friss eszközillesztőn belül ki is próbálható, és elvileg még ebben a hónapban megjelenik végleges formában. Ez azonban csak a vörös oldal frissebb VGA-in fut, ugyanakkor nemrég írtunk a Lossless Scaling nevű program képgenerálásáról, amely univerzálisnak számít, de a működése miatt jóval limitáltabb, mint egy driverbe épített konstrukció, ráadásul külön fizetni kell a használatáért.

A kérdés tehát az, hogy az NVIDIA és az Intel mikor hozza a saját alternatíváját az AMD-féle FMF-re? A VGA-gyártóktól megtudtuk, hogy mindkét érintett vizsgálja a helyzetet, de egyelőre még a partnerek felé is nagyon limitált a kapcsolódó kommunikáció. Annyi információ van, hogy az NVIDIA valamivel előrébb tart az Intelnél, ugyanis már van tesztkódjuk a GeForce RTX 40-es VGA-kra, de ez nem működik a korábbi generációs, például GeForce RTX 30-as hardvereken. Ezen túlmenően problémát okoz a fixfunkciós OFA hardver bedrótozott működése. Ennek a specifikus gondjait programszinten, különböző trükkökkel nagyon jól lehet kezelni, de egy általánosan működő, meghajtóba épített rendszernél igencsak nehézkes olyan célirányos megoldásokat szabni a képi hibák elkerülésére, ami aztán tényleg minden alkalmazásban üzemképes.

A fentiek miatt előtérbe került az AMD-féle FMF-hez hasonló, úgymond programozott képgeneráló, mivel pusztán a programozhatóság miatt jobban lehet reagálni a játékokban általánosan előforduló tipikus problémákra. Ennek a kifejlesztése viszont időbe kerül, és egyelőre se az NVIDIA, se az Intel nem tart ott, hogy pusztán csak bemutató szintjén prezentálják a megoldásukat, de a gyártópartnerek szerint aktívan dolgoznak a megfelelő alternatíva kifejlesztésén.

A fentieken túl megtudtuk azt is, hogy az egyes VGA-gyártók saját képgenerálókon is dolgoznak, amelyeket a termékeikhez használható segédprogramokon belül szállítanának. Ezek ugyan sokkal limitáltabbak, mint egy meghajtóoldali megoldás, de egy Lossless Scaling alternatívájához hasonló konstrukció abszolút megoldható, ráadásul viszonylag könnyű kifejleszteni. Viszont szinte lehetetlen az ilyen, adott programon és driveren kívüli rendszerekkel megfelelő minőséget és élményt elérni, de az egyes érintettek úgy lehetnek vele, hogy a semminél több, továbbá a marketinget tekintve se lenne kedvezőtlen az elérhetősége, hiszen látványosan nagy rajongás övezi a képgenerálást.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés