Felemásan sült el az NVIDIA bemutatója a PDXLAN 19-en - frissítve!

Az NVIDIA még az elmúlt hét elején jelentette be, hogy a PDXLAN 19 nevű rendezvényen nagy dobásra készülnek a Gearbox közreműködésével. Természetesen mindenki az új generációs GPU-architektúra, azaz a Kepler bemutatására várt, és erre a felelőtlen sajtóorgánumok rá is tettek egy lapáttal, amikor konkrétan megjósolták, hogy a kiállításon az EVGA be fogja mutatni a Keplert, amin egy PhysX-es demonstráció fog majd futni. Az természetes, hogy a rajongók ennyire várják a Keplert, de az NVIDIA semmilyen formában nem utalt arra, hogy a terméket bemutatják a PDXLAN 19-en.

Látható, hogy a felhívásban szó nem volt a Keplerről.
Látható, hogy a felhívásban szó sem volt a Keplerről.

A Kepler iránt érdeklődők természetesen nagyon várták a pénteki nagy bejelentést, melyen az EVGA, az NVIDIA és a Gearbox is megjelent. A dolgok azonban nem úgy sültek el, ahogy azt várni lehetett, ugyanis az említett cégek gyakorlatilag a Borderlands 2-t demonstrálták egy Tegra 3-as tableten. A játék alapvetően PC-re és természetesen a konzolokra készül, de a Gearbox fejleszt egy speciális, tabletekre szánt verziót, amit végletekig optimalizálnak a Tegra 3-ra. A bejelentés mellett volt egy rövid demonstráció is. A grafika természetesen messze volt a PC-s normáktól, de ez nem is elvárás egy táblagép esetében, illetve alapvetően nem beszélhetünk kész produktumról sem, vagyis a fejlesztés még ma is gőzerővel zajlik. Sajnos konkrét kép a Borderlands 2 Tegra 3-as verziójáról nem szivárgott ki, de információink szerint a táblagépek között a grafika kellően impozáns, illetve a fizika is eléggé jóra sikeredett, noha tényleg csak nagyon rövid ideig lehetett ezt megcsodálni. Sajnos mi az ominózus képsorokat még nem láttuk, de nincs okunk kételkedni a résztvevők beszámolójában.

Az NVIDIA bemutatóját azonban nem mindenki értékelte. A rajongók a Kepler bemutatását várták, amire egyébként nem adott okot az NVIDIA, de a média felelőtlen kijelentései sajnos nagyon erősen a zöldek ellen dolgoznak. A Keplert mindenki úgy várja, mint a messiást, és az igények is hétről-hétre nőnek a termék iránt. A PDXLAN 19-en eddig konkrétan egy szó sem esett a Keplerről, ettől függetlenül sajnos sikerült egy amúgy nagyon is érdekes eseményt leértékelni. A vállalat rajongói konkrétan háborognak a fórumokon, és a bemutatót viccként kezelik. A valóság azonban az, hogy a Borderlands 2 tabletes verziójának bejelentését egyáltalán nem érdemes lenézni, sőt nagyon is értékes dolog, hiszen egy igazán erős címmel bővült a tabletpiacon a játékok felhozatala, és ez egyáltalán nem elhanyagolható tényező. Nagy kár, hogy sokan ezt nem veszik figyelembe.

Érdekes lehet az EVGA szerepe is, mivel nem biztos, hogy a cég véletlen tűnt fel a Borderlands 2 Tegra 3-as bemutatóján. A friss pletykák szerint a VGA-iról ismert vállalat egy táblagépen dolgozik, melynek kifejezetten a játékosok fognak örülni. Erről konkrétumok ugyan nincsenek, de nem lenne meglepő döntés az EVGA-tól az NVIDIA fejlesztéseit látva.

Kiegészítés: A hír megjelenését követően az NVIDIA több médiával is tudatta, hogy a Tegra 3-at és a Borderlands 2-t nem kötötték össze a rendezvényen. Bryan Del Rizzo elmondta, hogy a Borderlands 2 PC-n futott, és nem tableten. Ezt sajnos sokan félreértették.

Időközben kikerült egy kiszivárgott anyag a Borderlands 2-ről, mely lényegében a rendezvény fénypontja volt. Valószínű, hogy a grafika miatt gondolták sokan, hogy tableten futott a program, de mára kiderült, hogy ez PC-s bemutató volt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés