Hirdetés

NVIDIA: a partnerek nagymértékben csökkentik a rendeléseket

Sejteni lehetett, hogy a 2008-as év végén a PC-s piacot is eléri a gazdasági válság szele, azt azonban egyik elemző sem gondolta volna, hogy a 2007-ben brillírozó NVIDIA az utolsó negyedévben ennyire komoly visszaesést fog mutatni. A zöldek múlt héten közreadott figyelmeztetése sokkal gyengébb eredményeket prognosztizált az előzetes becslésekhez képest. A problémák azonban itt messze nem értek véget, ugyanis a Palit Microsystems bejelentette, hogy az eddigi igényekhez képest 400 000 grafikus processzorral fog kevesebbet rendelni az idei év első negyedévében.

Az elemzők szerint a megújult piaci igények az olcsóbb, belépőszintű és középkategóriás termékeknek kedveznek majd, de a 120-180 dolláros ársávban mozgó grafikus kártyák is szép eladásokat produkálhatnak. Ez annak lesz köszönhető, hogy a komolyabb igényekkel rendelkező felhasználók többsége minimum felső-középkategóriás terméket választ majd magának. A 200 dollár körüli vagy annál drágább kártyákra a kereslet érezhetően vissza fog esni, a csúcskategóriás modellek eladási adatai pedig katasztrofálisak lesznek. A kiszivárgott információk szerint az Asus, az MSI, a Gigabyte és a PC Partner is kénytelen alkalmazkodni a megváltozott gazdasági helyzethez, így a Palithez hasonlóan csökkentik a rendeléseket az NVIDIA felé.

Az átértékelt piaci viszonyok következtében a legrosszabbul a GT200 chip fog járni, mivel ez a lapka kifejezetten a 200 dollár feletti szegmensbe nevező kártyákon található meg. Ezért kijelenthető, hogy az NVIDIA stratégiailag nagyon rossz utat választott a felsőkategóriás fejlesztések erősítésével, hiszen az élesedő gazdasági válságban pont ez a piac fog komoly mértékben visszaesni. A 200 dollár alatti szegmensben sincs túl sok bizakodásra ok, hiszen az itt versenyző GeForce termékek egy évnél régebbi konstrukciók, és ez nagyban megnehezíti a Radeon HD 4000 modellek elleni harcot.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés