Hirdetés

Nem teljesítették a céljaikat a tajvani alaplapgyártók

A tajvani alaplapgyártók közül senki sem teljesítette a 2010-re tervezett eladásokat, amiért a legtöbb vállalat az Európát érintő válságot tette felelőssé, mely végső soron az igények csökkenéséhez vezetett. Ettől függetlenül az elmúlt év eredményei nem nevezhetők rossznak, sőt az ASRock kifejezetten jól teljesített, így elcsípték a harmadik helyezést.

A legtöbb alaplapot az Asus szállította le, szám szerint 21,6 milliót. A 25 milliós célt nem sikerült elérni, de a vállalat így is vastag profitot termelt az üzletágból. A második helyre a Gigabyte futott be 18 millió eladott termékkel és kifejezetten erős volt a cég a kínai piacon. Dobogós helyet ért az ASRock nyolcmilliós eladási adata, ami ugyan egymillióval elmaradt a vállalat terveitől, de a harmadik hely egyértelmű fejlődést jelent. A vállalat főleg az 50 dollárnál olcsóbb termékek szegmensében erős, ám meglepetésre Kínában egyáltalán nem remekeltek, mivel ott az MSI és az ECS is megelőzte őket.

Globális szinten a negyedik és az ötödik helyre futott be az ECS illetve az MSI. A gyártók egyenként közel hétmillió alaplapot adtak el, így a csata nagyon szoros volt. Mindkét cég rengeteg OEM rendelést teljesített, ám a kitűzött célokat egyik vállalat sem érte el. A hatodik helyet a Biostar csípte meg ötmillió leszállított termékkel.

A gyártók 2011-ben növekedésre számítanak. Az Asus 5%-kal szeretné felülmúlni a 2010-es eredményt, míg a Gigabyte a 18,5 milliós határt célozza meg. Az ASRock a 2010-es évre tervezett kilencmilliós eladást szeretné elérni 2011-ben.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés