Pontosan negyven évvel ezelőtt, a tekintélyes Electronics 38/8. számában jelent meg Gordon E. Moore, az Intel későbbi társalapítójának nevezetessé vált cikke, amelyben a szerző megfogalmazta, hogy évente körülbelül megduplázható az egy szilíciumlapkára gazdaságosan integrálható alkatrészek száma, amellyel arányosan növekszik a számítási teljesítmény és csökken az egy integrált áramkörre eső gyártási költség.

A prognózis...

Az eredetileg csupán az elkövetkező évtizedre koncentráló, majd általánosítva Moore-törvényként ismertté váló előrejelzést később módosítani kellett, hiszen a valóságban 18-24 havonta duplázódik meg az egy lapkára integrált tranzisztorok száma, ám ezt meglepő módon azóta is tartja a félvezetőipar. Hogy a trend valóban érvényesül, az csak részben köszönhető Moore megfigyeléseinek – amint sokan rámutattak, a törvény inkább önbeteljesítő jóslatként működik, vagyis nemcsak eredménye, hanem célja is a mérnökök munkájának a fejlődés fenntartása.

...és a valóság [+]

Nem vitatható viszont – ha 1965-ben már nem is számított egyéni gondolatnak –, hogy Moore nem a számítási teljesítmény öncélú növelését propagálta, hanem rámutatott arra, hogy a nagyfokú integrációval járó költségcsökkentés az emberek széles köre számára teszi elérhetővé a számítástechnikát, teljesen új felhasználási területeket is megnyitva az addig főként katonai célokra hasznosított technológia előtt.

A cikk illusztrációja: új felhasználási területek

Az Intel szerint a Moore-törvény érvénye még mintegy 15-20 évig fenntartható. A vállalat nem véletlenül köti össze átfogó reklámkampánnyal a kerek évfordulót, hiszen az eredetileg kevéssé forradalminak tekintett szentencia időközben – minden kritika ellenére – széles körben ismertté vált, így óriási marketingértéket képvisel. A kétmagos asztali processzorok megjelenése, a még kisebb csíkszélességek felé tolódó gyártási technológiák fejlesztése mind-mind jól eladható a Moore-törvény életképességére hivatkozó szlogenekkel.