Hirdetés

Nagy lökést adhat az arc animálásának az új Unity motor

Az ultramobil játékfejlesztés ékkövének számító Unity idén is megtartotta a Unite nevű rendezvényt, mely jelenleg is zajlik Kanadában. Az népszerű videojáték-motor gyakorlatilag az iOS-re és az Androidra készült játékok nagy részének meghajtásáért felel, és ezt nem csak a fejlettségének, hanem a kedvező licenckonstrukcióknak is köszönheti.

Az ultramobil játékfejlesztés azonban nem pont arról szól, hogy az adott stúdió dollármilliókat fektetne a csúcstechnikákba, így a PC-s szinten megszokott karakteranimálás egyszerűen nem lehetséges a megfelelő anyagi háttér és eszközpart nélkül. Itt elsősorban a mozgásrögzítés (motion capture) technikákra kell gondolni, melynek segítségével a virtuális világ karaktereinek mozgását valós emberekkel rögzítik. Ez komoly anyagi hátteret igényel, és igen drága berendezéseket, így a jellemzően kevés pénzzel dolgozó stúdiók egyszerűen nem engedhetik meg maguknak. Persze a mozgás animációját motion capture nélkül is meg lehet oldani, és sokszor ez kifizetődőbb is, ugyanis a direkt mozgásrögzítésnek korlátjai is vannak.

A mozgás animálása tehát nem olyan kényes probléma, de az arc animálása már az. Ezt a tehetősebb stúdiók szintén színészekkel és drága berendezésekkel oldják meg, amivel persze a munka jelentősen leegyszerűsödik, de túl költséges technikáról van szó az úgymond garázsfejlesztők számára. A Unity azonban összefogott a Mixamo néven ismert céggel, így elkészítették a Face Plus technológiát, ami egy beépülő modulon keresztül használható a Unity 4.2-as verziójában, és később a 4.3-asban is. Ez a technika tulajdonképpen egy abszolút megfizethető PC-t igényel egy VGA felbontású webkamerával. Persze utóbbi esetben a jobb felbontás jobb minőséget jelent, így a Mixamo HD-s vagy Full HD-s kamerát javasol. Igazából a hardverigény a garázsfejlesztők számára is bőven vállalható, és a Face Plus technológiával nagymértékben leegyszerűsödik az arc animálása, hiszen a színész, vagy akár egy fejlesztő, szimplán elmondja az adott szöveget, és a virtuális karakter arcán ez megjelenik. A legjobban sikerült animációt el lehet menteni, és mindenki örül.

A Face Plus technológia egyébként alkalmas mozgásrögzítésre is teljesen elfogadható hardverigény mellett, illetve videókról is képes leolvasni a mozgást. Azt persze érdemes megjegyezni, hogy a motion capture melletti munka nehezebb, mivel figyelni kell arra, hogy a rendszer a fejmozgást is fixen rögzíti, így a játékossal nem mindig néz farkasszemet az adott karakter. Nyilván egyéni preferencia kérdése, hogy ez mennyire komoly probléma az adott szituációban.

A Mixamo a Face Plus technológiához mindenképp OpenCL-es rendszert ajánl, mivel nélküle még a legerősebb központi processzorok sem képesek 6-nál több képkockát rögzíteni másodpercenként, ami gyenge minőségű animációhoz vezet. A vállalat szerint a legjobb teljesítményt az APU-k adják, mivel az arc animálásához biztosított feldolgozás komplex folyamat, és sok adatmásolással jár, amit érdemes elkerülni. Egy AMD A10-6800K már másodpercenként 50 képkockát is feldolgoz, ami kiváló minőségű eredményhez vezet. A Face Plus fejlesztői szerint másodpercenként 30 képkockára van szükség a megfelelő, kevés utólagos szerkesztést igénylő animáláshoz, így egy notebook is megfelel a célnak egy AMD A8-4500M-es vagy gyorsabb APU-val. Az Intel platformok természetesen nincsenek kizárva, de nagyon ajánlott a Core i7-4770R, i7-4670R vagy i7-4570R jelzésű termékek közül választani, mivel az ennél gyengébb teljesítményű, illetve az LGA1150/LGA1155 tokozást használó megoldások nem képesek 30 képkocka/másodperces tempóra. A mobil gépek szempontjából az Intel esetében Core i7-4950HQ, i7-4850HQ és i7-4750HQ jelzésű termék szükséges.

A Unity szerint a Mixamo Face Plus technológiája nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy az új generációs mobil játékokban a karakterek arcának animálása új szintre léphessen, miközben az implementációhoz szükséges hardverek ára messze az ipari, igen drága megoldások alatt marad.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés