MSI blog: játékos monitorok a konzolosok igényeire szabva

Cikkünkben megvizsgáljuk, hogy milyen kívánságok merülnek fel legtöbbször egy kanapégamer irányából.

Amikor a játékkonzol kifejezést halljuk, legtöbbször óriási tévék előtt, a kanapén üldögélő játékosok jutnak eszünkbe, pedig rengetegen vannak azok is, akik inkább egy kisebb méretű monitorra kötve használják kedvenc masinájukat. Ennek – véleményünk szerint – két fő oka lehet: a felhasználók vagy nem szeretnék keverni a játékos szekciót a lakás többi életterével, ezért külön helyet tartanak fent a konzolnak, illetve egyben a számítógépnek is, a tévét pedig (akár a családtagokkal ápolt jó viszony fenntartása érdekében) meghagyják a hagyományosabb értelemben vett tartalomfogyasztásra, vagy csak nem szeretnének túl sok pénzt áldozni egy olyan, nagyméretű tévékészülékre, ami megfelel a játékos igényeknek, ha hasonló tulajdonságokkal rendelkező monitort jóval olcsóbban is lehet kapni, ezért cserébe pedig egyetlen kompromisszumként elfogadják a kisebb képátlót. De milyen feltételeknek is kell megfelelnie egy ilyen kijelzőnek?

Az aktuális és az előző konzolgenerációnál a korábbinál többször dobálóztak a gyártók a nagy felbontás és a magas képfrissítési ráta fogalmakkal, a Sony PlayStation 5 és a Microsoft Xbox Series modellek pedig már ott tartanak, hogy képesek akár 4K-ban is futtatni a játékokat, 120 Hz-es képfrissítés mellett is. Ehhez persze az adott címet is úgy kell optimalizálni, hogy a konzolok hardvere képes legyen ilyen minőségben futtatni azt, amennyiben pedig ez nem valósul meg, a gépek Full HD felbontású, 60 Hz-es jelet küldenek ki magukból.

Sajnos ugyanez igaz akkor is, amikor 4K-nál alacsonyabb, de Full HD-nál magasabb felbontású kijelzőt csatlakoztatunk a konzolhoz, ugyanis a kettő közti pixelszámra egyik rendszer sincs felkészítve, hiába van tehát például WQHD, azaz 2560x1440 pixeles monitorunk, azon csak 1920x1080 pixeles képet látunk majd, ami valljuk be, sosem lesz szép.

Ennek kiküszöbölése érdekében az MSI néhány megjelenítőjét felruházta egy úgynevezett Console Mode-dal, melynek segítségével a WQHD monitorok „elhitetik” a konzollal, hogy egy 4K-s eszközt kötöttünk rá, így azok 4K felbontással működnek, így bár a kép leskálázva jelenik meg a képernyőn, a játékok részletessége viszont jobb lesz, mint Full HD felbontás esetén, továbbá a 120 Hz-es képfrissítés is sokkal jobb játékélményt ad majd, mint a 1080p mód 60 Hz-e. A Console Mode sajátosságai még, hogy az a monitor, ami megkapja ezt a funkciót, képes kezelni a HDR, vagyis nagy dinamikatartományú képmódot, illetve a HDMI CEC támogatás is adott, melynek köszönhetően a konzol bekapcsolása után nem kell a monitort is bekapcsolnunk, hiszen ez automatikusan megtörténik.

MSI Optix MPG321UR-QD
MSI Optix MPG321UR-QD [+]

A jelen cikkben szereplő monitorok mindegyikének szoftverébe bekerült a Console Mode, más téren viszont komoly különbségek lehetnek az MSI gamer monitorai között. Felbontás tekintetében kicsit kilóg a sorból a 4K-s Optix MPG321UR-QD, nála tehát nem is annyira fontos a WQHD downscaling funkció, mint a lista többi, 1440p-s tagjánál, a Console Mode többi funkcióját viszont ugyanúgy tudja, mint a többi modell.

A természetesen HDMI 2.1 bemenettel (ami a 4K/120 Hz képmód kihasználásához elengedhetetlen) is rendelkező MPG321UR-QD kvantumpont technológiájú IPS panelre épül, melynek képátlója 32”, maximális képfrissítési rátája pedig 144 Hz, ami konzolos játékra kicsit talán túlzásnak is tűnhet, de ha valaki PS vagy Xbox mellett PC-n is játszik, az ki tudja majd használni ezt a képességet. A monitor a VESA DisplayHDR600 plecsnijével és a DCI-P3 színtér 97%-os lefedettségével egy másik, játék szempontjából fontos kritériumnak, a színhűségnek is megfelel, ami bár inkább a tartalomgyártásra készült megjelenítők esetében számít kritikusan fontos tulajdonságnak, de jól tud jönni az ellenfél keresgélése, valamint a játék környezetében való gyönyörködés során is.

MSI MPG Artymis 323CQR
MSI MPG Artymis 323CQR [+]

Hasonlóan színes egyéniség a VA panelre épülő, DisplayHDR400 plecsnivel rendelkező MPG Artymis 323CQR, mely bár felbontás tekintetében kevesebbet nyújt, mint az előbb említett MPG321UR-QD, 165 Hz-es képfrissítésével és a panel 1000R szintű íveltségével mégis sokak számára jobb választásnak tűnhet, arról nem is beszélve, hogy a felhasználók nagy része inkább preferálja a nagyobb kontrasztarányra képes VA paneleket a hagyományosabbnak számító IPS modellek ellenében.

MSI Optix MPG321QRF-QD
MSI Optix MPG321QRF-QD [+]

Maradva a 32 hüvelykes monitorok kategóriájánál, a Optix MPG321QRF-QD már ismét a kvantumpontos IPS modellek táborát erősíti, ráadásul nem csak képfrissítésben (175 Hz) számít komolyabb eszköznek, mint az MPG321UR-QD, de a HDR támogatás szintjében is megegyezik azzal. Ez a típus már egyértelműen azoknak szól, akik csak másodlagos platformjuknak tekintik a konzolokat, idejük nagy részét pedig a PC-n történő, kompetitív játék teszi ki, amihez elengedhetetlen az ilyen magas képfrissítési ráta, de azért azt is fontosnak tartják, hogy PS5-öt és Xboxot használva is a lehető legkevesebb kompromisszum megkötésére kényszerüljenek.

MSI Optix MAG274QRF-QD
MSI Optix MAG274QRF-QD [+]

A gyártó sokak nagy örömére a 27 hüvelykes kategóriában is képviselteti magát, az Optix MAG274QRF-QD-ben és az MPG Artymis 273CQR-ben pedig nem csak a WQHD felbontás, de a 165 Hz-es képfrissítés és a DCI-P3 színtér támogatása is közös, csakúgy, mint a fenti monitorok esetében is adott 1 ezredmásodperces válaszidő is.

MSI MPG Artymis 273CQR
MSI MPG Artymis 273CQR [+]

Előbbi sík, IPS technológiás panelre épül, a nagy dinamikatartományú tartalmak esetén viszont be kell érnünk a HDR Ready minősítéssel, míg utóbbi alapját egy szintén 1000R ívű VA megjelenítő képezi, ami már a VESA-tól is kapott plecsnit, méghozzá a DisplayHDR400 feliratút.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények