Hirdetés

Most már tényleg jön a SEGA retrokonzolja

Elvileg már a múlt évben meg kellett volna jelennie, de a vállalat az eredeti bejelentés óta hallgatott róla.

A SEGA nagyjából egy éve leplezte be, hogy retrokonzolt fognak kiadni Genesis Mini (nyugati területeken), illetve Mega Drive Mini (japánban) néven, a megcélzott piactól függően. Múlt ősszel azonban elkezdték pletykálni, hogy 2018-ban nem fog megtörténni a start, és a kevés hír következtében már azt lehetett hinni, hogy elveszett a süllyesztőben a fejlesztés.

Szerencsére erről szó sincs, ugyanis a SEGA előállt némi konkrétummal, így a Genesis Mini idén tényleg megjelenik, igaz a startra szeptember 19-ig kell várni. A koncepció nem változott, és már tudni azt is, hogy a készülő, amúgy ismeretlen rendszerchipet használó gép 80 dollárért keres majd gazdát. A játékvezérlő tekintetében fontos, hogy a Japánba szánt Mega Drive Mini verzió hatgombos gamepadeket kap, míg a nyugati változatnak számító Genesis Mini háromgombos megoldásokat használ.


[+]

A játékkínálat még nem ismert teljesen, de a SEGA 40 darab előtelepített címet ígér. Itt is eltérnek azonban a különböző piacokra szánt modellek. A Mega Drive Minin például a Castlevania Bloodlines, a Comix Zone, a Gunstar Heroes, a Madou Monogatari Ichi, a Powerball, a Puyo Puyo 2, a Rent-a-Hero, a Shining Force, a Sonic 2 és a Space Harrier II várja a játékosokat, míg a Genesis Mini esetében a Castlevania: Bloodlines, a Comix Zone, a Dr. Robotnik’s Mean Bean Machine, a Ecco the Dolphin, a Gunstar Heroes, a Shining Force, a Sonic The Hedgehog, a Space Harrier II és a ToeJam & Earl lesz biztosan elérhető.

  • Kapcsolódó cégek:
  • SEGA

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés