Hirdetés

Miről ismerszik meg a Thoroughbred Athlon XP?

Az új, 0,13 mikronos "Thoroughbred" magra épülő AMD Athlon XP processzorok nagy népszerűségnek örvendenek, de sok fejtörést is okoznak. Egyrészt a kisebb csíkszélességű gyártás mindenképpen előrelépés, azonban az AMD-nél még nem megy minden a legnagyobb rendben, ugyanis alig tudnak jobb eredményeket felmutatni az új eljárással, mint a korábbi 0,18 mikronossal.

A tuningolók körében a kavarodást az okozza, hogy a Thoroghbred magból több stepping (revízió, frissítés) létezik, amelyek kinézetre teljesen azonosak, teljesítményre azonban közel sem. Az első szériát Tbred A-nak, az újabbat B-nek becézik. Az A-k épp hogy a korábbi 0,18 mikronos Palomino XP-k teljesítményét hozzák, ellenben a B-sek már jóval magasabb órajelet ígérnek. Ezért aki teheti, Tbred B-re vadászik, de ez nem olyan egyszerű, mert sokszor OPN-re (gyári rendelési kód) is szinte vagy teljesen azonosak a Tbred processzorok.

Eddig leginkább a stepping kód alapján lehetett A és B között különbséget tenni. A stepping kódot a Tbred prociknál a jelzéseket tartalmazó matrica legalsó sorának első karakterei adják, mint például AIRGA vagy AIUAB. Úgy tűnik, hogy a kód ötödik karaktere utal a számunkra legfontosabb tulajdonságra, eddig a Tbred A-knál "A", a Tbred B-knél "B" volt ez a karakter. Az igazi probléma az, hogy a stepping kódot hivatalosan sehol sem tartják számon, így például aki interneten keresztül vásárol - ahol jó esetben is max. az OPN szerepel - nem tud ez alapján tájékozódni (itthon ez keveseket érint, de az USA-ban a számítástechnikai eszközök jelentős részét online vagy legalábbis telefonon keresztül, postán szállítva értékesítik, tehát ott ez komoly gond). De itthon is, telefonon érdeklődve is kicsit nehézkes megértetni a néha nem éppen a helyzet magaslatán álló boltossal, hogy pontosan minek a hanyadik betűje érdekel minket...

Egy AMD fan olvasónk, BZd azonban egy nagyon érdekes dologra hívta fel a figyelmemet, amit eddig sehol sem láttam. Az összes AMD processzor tokozásának jelölt sarkában egyúttal egy öt számjegyből álló kód is van, amely minden valószínűséggel a tokozás "verziószáma". Namármost minden maghoz, sőt sokszor új steppinghez is másfajta tokozás kell, így ez a kód is eltér. Mivel a Tbred A és Tbred B között egész jelentős eltérések vannak, természetesen a tokozásuk sem azonos (bár szemre nem lehet őket megkülönböztetni). Így hát a Tbred A-nak 27178, a Tbred B-nek 27291 szerepel a tokozásán! Azaz teljesen világosan, szép nagy számokkal oda van írva, melyik melyik!


Tbred A, 27178-as tokozással



Tbred B, 27291-es tokozással



A felfedezésnek vannak előnyei és hátrányai. Előnye, hogy nagyon könnyű megtalálni a kódot, jól olvasható, elhelyezkedése miatt még az sem valószínű, hogy véletlen garanciacímkét ragasztanának rá. Tehát könnyebb telefonban vagy nagyon zárkózott boltban érdeklődni a processzor milyensége felől, nem kell a stepping kódot magyarázni, elég, ha a sarokban levő számot kérjük.

Hátránya a dolognak az, hogy a tokozás kódját pláne nem figyeli és nem tartja nyilván senki, így a gyári szám alapján online vásárlókat nem segíti ki. További hátrány, hogy a stepping kódból több információ is kiolvasható, azaz adott steppingen belül is lehetnek finomítások, amik nem igényeltek új tokozást, de mégis egyik mag valamivel jobb, mint a másik. A Palomino esetében például a meglehetősen "lomha" AGKGA és a kimondottan tuningbarát AGOIA steppingek is ugyanazt a 27111-es tokozást használták. Tehát aki teheti, maradjon a stepping kód vizsgálatánál, mert abból árnyaltabb információt kaphat (amint cikkünkben is említettük, a "magasabb" kód az újabb, ezáltal preferálandó, azaz az AGOGA-nál jobb az AGOIA, mert G-nél "magasabb" az "I"). Ráadásul a Tbredeken már sokkal könnyebb a stepping kódot megtalálni, mert nem a procimagra gravírozott információhalmaz közepén van elrejtve (mint a korábbi Socket A CPU-k esetében), hanem a Tbrednél bevezetett, a processzor jelöléseit tartalmazó matrica legalsó sorának elején lelhető fel.


Palomino, 27111-es tokozással (neki egy is elég volt egész életében...)



Mielőtt mindenki rohan Tbred B-t vadászni, annyit még el kell mondani, hogy egyelőre leginkább a legnagyobb sebességindexű procik között lelhetők fel (2400+ és fölötte mind Tbred B), alsóbb régiókban ritkán fordulnak elő, és akkor is általában csak gyárilag válogatott "selejtként", amelyek nem tudtak a célzott legmagasabb frekvenciákon elfutni, de azért alacsony sebességen funkcionálisak - ergo nem olyan ász tuningprocesszorok, mint várnánk. Az egyetlen igazi megoldás sajnos a kivárás, amíg az AMD gyártástechnológiája olyan szintre fejlődik, hogy ontják a magas sebességekre képes CPU-kat, így a gyárilag alacsonyra belőttek is bátran és biztonságosan húzhatóak lesznek - illetve azt is meg kell várni, hogy az AMD kipörgesse a raktárában állomásozó korábbi készleteket, ugyanis bár a Palominót már rég nem gyártják, mégis halmokban áll még, így valószínűleg korai Tbredekből is van bőven ellátmány. Ez sajnos nemcsak nekünk nem jó, mert később jutnak piacra az újabb darabok, de az AMD-nek is komoly pénzügyi gondokat okoz. Bízzunk a legjobbakban.

Jó vadászatot!

(Tbred képeinket az Anandtechről csíptük - ha tudunk jobb minőségűt keríteni, majd frissítjük őket, sajnos a feliratokból kevés látszik...)

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés