Hirdetés

AZ AMD jobb kihozatallal rendelkezik, mint hittük

Nemrég közöltünk egy eszmefuttatást, melynek az a tanulsága, hogy az újabb processzormagok alacsonyabb kihozatala miatt idén kevés Athlon 64-gyel találkozhatunk, azokkal is jó drágán.

Azóta újabb tények láttak napvilágot, melyeket természetesen nem hallgatunk el. Az említett hírben egy tavalyi adatra hivatkoztunk, mely szerint jelenleg a Thoroughbred magos processzorok kihozatala 60% körüli lehet. Kiderült, hogy ez a szám ennél jóval magasabb, jelenleg 80% körüli. További információk szerint egy Tbred mag gyártási költsége nem éri el a 10 dollárt! Ez azt jelenti, hogy az AMD olcsón tudja adni ezeket a processzorokat, tehát van bennük ártartalék. Sajnos ez nem elég az AMD-nek, hogy nyereséges legyen, ehhez valami olyan kell, ami jóval erősebb az Intel termékeinél, méghozzá hosszútávon. A cég 2000-ben már megmutatta, hogy képes ilyen termékek kibocsátására, ekkor a bevétele 4 milliárd dollárra rúgott.

Jelenleg sokan ennek a sikernek a megismétlését várják az Athlon 64, Opteron processzoroktól is. Sajnos azonban ezek késnek, s -- ezen hír szerint legalábbis -- a probléma nem a kibocsátás arányával, illetve a túl magas előállítási költséggel van. Egyelőre még mindig vannak olyan technikai problémák, melyek nem engedik az x86-64 mag igazán magas órajelen való hajtását. Ezért is döntött az AMD úgy, hogy az Opteron processzorokat kicsit korábban hozza forgalomba az Athlon 64-nél, melynek megjelenését a második negyedévre halasztotta.

Tény az is, hogy az UMC készen áll AMD processzorok gyártására, a cégnek csak kérnie kell. Állítólag az AMD képes a rendelések kielégítésére saját, FAB 30 jelű drezdai gyárából is, ahol minden valószínűség szerint jelen pillanatokban "gördülnek le" a gyártósorról az első kereskedelembe kerülő Barton magos Athlon XP-k. A fenti hírek némi bizakodásra adhatnak okot (szigorúan az AMD részvényesekre gondolva, persze...), talán kicsit jobb lesz az AMD helyzete idén, mint eddig gondoltuk!

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés