Hirdetés

Megváltozott a Valve gamepadje

A Valve még az elmúlt év szeptemberében jelentette be a Steam kontrollert, mely újszerű funkcionalitásával próbálta volna megreformálni az eddigi megoldásokat. A jelenleg is zajló Steam Dev Days konferencia alkalmával azonban kiderült, hogy az eredeti ötlet ugyan tényleg forradalmi hatást kelt, de nem minden szempontból nyerő, ráadásul egyes részegységeinek gyártása borzalmasan drága.

A bétatesztelők visszajelzéseire hallgatva, illetve az árcédulára írandó összeg mérséklése érdekében több szempontból is változott a rendszer. Többek között eltűnt középről az érintőkijelző. Utóbbi egyszerűen drága és sokat fogyaszt, így az üzemidőt is erősen csökkentené. Az persze nincs kizárva, hogy a végleges dizájn közepe tapipadként funkcionál majd, amivel a funkciók egy része megmarad, de kijelzőre nem érdemes számítani. Mindemellett sokan hiányolták a fizikai gombok meglétét, mivel a két kör alakú érintőpad ezeket nem minden szituációban képes kiváltani. A kéréseknek eleget téve a Valve oldalanként négy-négy gombot helyez el az új dizájnon.

Az új Steam kontroller prototípusa
Az új Steam kontroller prototípusa

A fenti képen látható az új koncepció, ami látszatra nem olyan tetszetős, mint az első bekezdésben linkelt eredeti modell, de jó eséllyel egyszerűbben használható. A Steam kontrollert működéséhez egyébként pár AA elem kell majd.

Az új gamepad mellett a Valve bejelentette, hogy a SteamOS multimédiás funkciókat is kap. Ezek kifejezetten a nappaliban felmerülő igényekhez lesznek kialakítva. A médiafájlok lejátszása természetesen alapvető szolgáltatás, de a vállalat még rengeteg céggel tárgyal, hogy tévézésre is befoghatók legyenek a Steam masinák.

Kiderült az is, hogy a Valve szívesen látna olyan koncepciókat is a SteamOS-re építve, amelyek nem erőgépek, leginkább 300-400 dollár közötti árcédulával. Bár a cég a SteamOS eddigi eredményeit sikerként könyveli el, vélhetőleg folyamatosan tárgyalnak a célpiac befogásához szükséges stratégiáról. Minden bizonnyal óhatatlanul felmerülhet a kérdés, hogy jellemzően 1000 dollár feletti termékekkel reálisan mennyi esélyük van a konzolok ellen.

Az sem könnyíti meg a szituációk, hogy a legtöbben a SteamOS-re úgy tekintenek, mint egy PC-s játékpiacot megváltó operációs rendszer, eközben elsődlegesen a nappaliba készül. Többek között a Valve számára a PC tökéletes koncepció, és a Windowst használó PC-s játékosokkal a jövőben sem lesz gond, hiszen ők ma és feltehetően holnap is a Steamről szerzik be a játékokat. A gondot a nappaliba vándorló tömeg jelenti, akik a PC-t konzolra cserélik, és ezzel a Steam helyébe az adott konzolok áruháza lép. A Valve számára egyelőre nem lehet kellemes az a tény, hogy a bemutatott, több mint egy tucat termék közül a nappalis igényeket, azaz a konkrét célpiacot csak két-három modell képes reálisan kiszolgálni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Valve

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés