Hirdetés

Megváltozik a Intel Quark termékek útiterve

Az Intel az elmúlt év őszén jelentette be a Quark termékcsaládot, amelyről természetesen beszámoltunk, illetve mára már elérhető az Edison platform is, ami egy apró fejlesztői platform az érdeklődők számára. A Quark sorozat egyelőre hat rendszerchipet számlál, és ezek pontos paramétereiről az alábbi hírben írtunk.

Korábban arra lehetett számítani, hogy az Intel az első generációs fejlesztést igen gyorsan leváltja, így szó volt a Dublin Bay kódnevet viselő fejlesztés következő év elejére tervezett rajtjáról, de ebből nem lesz semmi. A Dublin Bay eredetileg lábkompatibilis lett volna az első generációs opcióval, de mivel ez iránt nem sok érdeklődés van, így inkább a nagyobb fejlesztésekre koncentrál az Intel.

A következő generációs Quark megoldás tehát a Liffey Island lesz, amely továbbra is egy processzormagot használ, de több szabványos interfészt és extra biztonsági szolgáltatásokat kap. A Liffey Island igazából egy reakció azokra a visszajelzésekre, ami miatt a Quark termékcsaládot nem értékelik a potenciális ügyfelek. Ebből kiindulva a Dublin Bay törlése reális lehet, hiszen a megrendelőket e termék nem érdekelte volna, hiszen nagyrészt egy alapvető ráncfelvarrás volt.

A Liffey Island nagyjából egy év múlva lesz elérhető, addig pedig az első bekezdésben említett Quark megoldásokat lehet rendelni.

2016-ban érkezik egy másik Quark fejlesztés is, mégpedig a Seal Beach kódnevű termék, amelynél marad az egy processzormag, de már bevezeti az SSE2 utasításkészletet, illetve integrált grafikus vezérlőt is kap.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés