Hirdetés

Megjelent az Alpenföhn Brocken 2 CPU-hűtő és a WingBoost2 ventilátor

A német gyártó Brocken névvel illetett processzorhűtőjét 2009-ben mutatta be először, ami pályafutása során több díjat is bezsebelt, és sok felhasználó kedvencévé vált. Bár túlzás lenne azt állítani, hogy eljárt felette az idő, hiszen a léghűtések piacán nincs túl nagy pörgés mostanság, de megérkezett a trónkövetelő a Brocken 2 személyében, aminek prototípusát már a tavalyi CeBIT-en is lehetett látni. A korábbi toronyhűtő második változata ezúttal duplatornyos kialakítású, amelyeket a talpon keresztül öt darab, processzorral közvetlenül érintkező, nikkelezett hővezető cső köt össze.


[+]

A Brocken 2 immáron aszimmetrikus, vagyis inkább eltolt kialakítású, így nem takarja a memóriafoglalatokat és a magas hűtőbordával szerelt moduloknak sem lesz útjában. Pedig az Intel LGA2011, LGA1366, LGA1155, LGA1156 és AMD Socket AM3(+), AM2(+) és FM1 foglalatokra felhelyezhető termék egy jól megtermett darab, a mérete 146 x 100 x 165 mm, tömege pedig 842 gramm.


[+]

Előbbiből könnyedén kikövetkeztethető, hogy a második generációs Brockenre 140 mm-es ventilátor kerül a korábbi 120 mm-es helyett. A szélgép ezúttal is a gyártó WingBoostja lesz, méghozzá ebből is a második generáció (a WingBoost2), ami a hűtőhöz hasonlóan teljesen friss és ropogós újdonságnak számít.


[+]

Az áttervezett, S formájú lapátgeometriának köszönhetően a gyártó egyszerre tudta megnövelni a statikus nyomást és a légszállítást, miközben a zajszint szinte változatlan maradt. A statikus nyomás értékéről nem szolgáltattak konkrét adatot, viszont a légszállítás az 1100 rpm-es maximális fordulatszám mellett 104,70 m³/h-ról 109 m³/h-ra nőtt, míg a zajszint 19,4 helyett 19,6 dB(A) lett. A fordulatszám szabályozása most is PWM alapon történik.

Egyelőre sem az Alpenföhn Brocken 2 CPU-hűtőről, sem pedig a 140 mm-es WingBoost2 áráról nincs információ.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés