Hirdetés

Már telepíthető a Windows 10 a Steam Deckre

Egyelőre még vannak hiányosságok, de a Valve dolgozik a felszámolásukon.

A Valve az elmúlt év nyarán mutatta be a Steam Deck nevű kézikonzolját, amely immáron el is érhető, és lényegében hozta azt, amit várni lehetett. A vállalat ugyanakkor még az előző esztendő őszén elárulta, hogy kvázi PC-ként is használható lesz a fejlesztésük, amely ígéretet elkezdte teljesíteni a cég.

Egyelőre még nem lehet teljesen szabadon használni a Steam Decket, de később érkezni fog egy új firmware, ami biztosítja az fTPM-et. Utóbbi a Windows 11 telepítéséhez szükséges, továbbá jönni fog a SteamOS 3 is, aminek hála opcióvá válik a dual-boot.

Első körben Windows 10-re válthatnak az alapértelmezett operációs rendszerrel nem elégedett felhasználók, ehhez pedig az alábbi oldalon lehet letölteni a szükséges meghajtókat. A Valve szerint egyedül a hangkodek eszközillesztője nem áll még készen, de USB Type-C vagy Bluetooth interfészen keresztül már most biztosítható hang.

Sajnos a Windows 10 telepítésével eltűnik a SteamOS, tehát egyelőre még nem mondható túl felhasználóbarátnak az alternatív rendszer alkalmazása, viszont van visszaút. A Valve az alábbi oldalon részletezi, hogy mit kell tenni a gyári operációs rendszer visszaállításához, ha valakinek mégsem tetszene a Windows 10 és a Steam Deck kombinációja.

Fontos kiemelni, hogy a Valve nem kínál majd hivatalos terméktámogatást a Windows 10 és 11 operációs rendszerekhez. Elkészítik és frissíteni is fogják a szükséges meghajtókat, illetve gyakorlatilag megadják a telepítés lehetőségét, de ennyi, az operációs rendszeren belüli gondokért nem tudnak kezeskedni. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy ha bármilyen olyan probléma lép fel, amely nem az általuk kiadott komponensből ered, akkor azzal nem tudnak mit kezdeni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Valve

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés