Hirdetés

HBM2-vel is csábítana az Altera Stratix 10

Az Altera bejelentette, hogy készül az első heterogén SiP (System-in-Package) eszközük HBM2 memóriával. A vállalat egy ideje már kutatja azokat a lehetőségeket, hogy miképpen lehet reagálni a jövő igényeire, amelyek az adatcenterek, a HPC szerverek, illetve a hálózati és kommunikációs területeken egészen extrém mértékeket öltenek. Bár az FPGA-k töretlenül fejlődnek, de ezeknek a lapkáknak a nyers teljesítménye már nem elég, mivel a feldolgozást sokszor nem csak a számítási tempó limitálja.

Az idén bejelentett Stratix 10 termékcsalád tipikusan a potenciális problémákra szeretne reagálni a heterogén SiP integrációval, amelynek alapja az azonos tokozáson használható lapkák. Az FPGA mellé helyezhetők processzorok, analóg lapkák, ASIC-ok illetve memóriák. Előbbi három elem FPGA-val való integrációja már 2016-ban meg lesz oldva, de gondot jelent továbbra is, hogy nem lesz elegendő memória-sávszélesség a hagyományos memóriákkal.

Az Altera egy ideje kísérletezik a Micron HMC bevetésével. Ezek relatíve jó eredményeket hoztak, így opcionálisan lehet használni az egyes Altera FPGA-khoz. Ugyanakkor a HBM memóriaszabvány úgy néz ki, hogy még ennél is lényegesen jobb, így a vállalat bejelentette, hogy a HBM2 memóriára építik az FPGA-ik jövőjét.

Altera Stratix 10 heterogén SiP HBM2-vel
Altera Stratix 10 heterogén SiP HBM2-vel

A Stratix 10 termékcsalád 2017-ben elérhető lesz Hynix HBM2-es memóriákat magába foglaló heterogén SiP integrációval is. Bár a HBM2 tömeggyártása már a következő év elején megkezdődik, de az Altera nem rendelkezik semmilyen tapasztalattal az első generációs HBM-mel kapcsolatban. Emiatt az egész projekt rendkívül kockázatos, így az első hónapokat a tesztelésre és tapasztalatszerzésre áldozzák. Ennek ugyan az lesz a böjtje, hogy 2016-ban nem jelenhet meg ez a fejlesztés, de a tesztekre építve megnő annak az esélye, hogy 2017-ben gyakorlatban is működő rendszert fognak kiadni. A vállalat itt inkább biztosra megy, nehogy a végén aztán törölni kelljen az egész projektet csupán a tapasztalathiány miatt.

Az Altera szerint a HBM2 bevetésével az elérhető memória-sávszélesség a manapság jellemzően alkalmazott konfigurációkhoz viszonyítva a tízszeresére nő, miközben az egy bit átviteléhez szükséges fogyasztás 66%-kal mérséklődik.

A Stratix 10 termékcsalád esetében az Altera interposer helyett az Intel EMIB (Embedded Multi-Die Interconnect Bridge) rendszerére támaszkodik. Utóbbi logikus döntés, mivel interposert tervezni a nagyméretű FPGA-k és a fentebb említett egyéb lapkák alá igen nehézkes feladat lenne. Az EMIB előnye, hogy kiváltja az interposert miközben felkínálja ugyanazt a teljesítményt, ráadásul egyszerűbb gyárthatóság mellett. Hátránya persze, hogy nem annyira strapabíró mint egy interposer, de ez a probléma megfelelően kialakított hőelvezetéssel nagyon könnyen kezelhető, vagyis az EMIB végeredményben csak előnyöket kínál.

Az Altera szerint a HBM2 bevetésével elegendő memória-sávszélességet kínálnak majd a termékeik a gépi tanuláshoz, a 8K-s videofeldolgozáshoz, a képfelismeréshez, és más különböző munkafolyamatok gyorsításához is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés