Hirdetés

Májusban dobja piacra a Loewe a felsőkategóriás Connect ID tévéit

Ha Loewe, akkor luxus. A német cég egyike az utolsó néhány talpon maradt európai tévégyártónak, és a Scandinavia of Lava mellett talán az egyetlen, amelyik kizárólag a prémium kategóriára koncentrál. Nem meglepő módon a közelmúltban ők is bejelentették, hogy májusban bemutatják új termékcsaládjukat, a Connect ID sorozatot.

Loewe Connect ID
Loewe Connect ID

E szériába három készülék tartozik majd, egy 32 hüvelykes (32 SL 155), egy negyvenes (40 SL 155), illetve egy 46 colos (46 SL 155) darab. A cégre az utóbbi időszakban jellemző, hogy elsősorban nem a televíziózásra építő innovációra, hanem a kapcsolódó szolgáltatásokra, valamint a dizájnra helyezik a hangsúlyt. Tehát szó sincs OLED technológiáról, maradtak a jól bevált LCD-nél, a 3D tartalmak megjelenítéséhez pedig az aktív shutteres eljárást használják. A 200 hertzes képfrissítési rátával dolgozó modellek természetesen arra is képesek, hogy a kétdimenziós anyagokból térhatásúakat fabrikáljanak.

Loewe Connect ID
Loewe Connect ID

A szokásos DVB-T/C und DVB-S2 tunerek mellé opcionálisan vásárolható melléjük DVB-T2 tuner is. A fizetős adások maradéktalan élvezete érdekében került a tévékre két CI+ slot is, illetve emellett többek között ellátták három HDMI (az egyik ARC támogatású) csatlakozóval is. Építettek beléjük egy fél terabyte tárolókapacitású merevlemezt, így a műsorok is egy gombnyomással rögzíthetőek. Megkapták a vállalat továbbfejlesztett Smart TV rendszerét, amely különféle filmek, műsorok és netes oldalak közvetlen elérését teszi lehetővé. Ellátták a vállalat saját fejlesztésű, beszédes nevű DR+-Streaming névre hallgató technológiájával is, amelyet EISA díjjal jutalmaztak. Nem hiányzik belőle a Follow Me funkció sem: ennek aktiválása után, akkor sem kell lemondani a tévéadásról, ha az ember elhagyná a nappalit, és a hálószobába vagy a szivarszalonba távozna, hiszen az ott elhelyezett Loewe tévé ilyenkor azonnal bekapcsol és ott folytatja, ahol a társa abbahagyta. Ezt biztos minden átlagember értékeli majd, ugyanis háztartásonként négy-öt Loewe televízió gyakorlatilag alapelvárásnak tekinthető.

A jó megszólalás érdekében a készülékeket egy D-osztályú erősítővel megtámogatott nyolcvan watt maximális teljesítményű hangrendszerrel látták el. Összesen tizenkét különféle színösszeállításból válogathat a vásárló, amelyek között megtalálható a narancssárga és az almazöld is, ami a mai uniformizált világban elég egyedinek mondható. Ráadásul állítólag 30 féle állvány, talp és falitartó közül választhatja ki számára legszimpatikusabbat a felhasználó, így tényleg módja nyílik rá, hogy tökéletesen integrálja tévéjét az enteriőrbe.

Loewe Connect ID
Loewe Connect ID

Az legkisebbért 1400 eurót kérnek majd el, a 40 hüvelykes 1900-at kóstál majd, míg a 46 inches 2300 euróba kerül majd. Ezek az árak alkalmasak arra, hogy azonnali infarktust okozzanak az átlagvásárlónak, de be kell látni, hogy a Loewe más ligában játszik, mint a legtöbb piaci résztvevő. Mint ahogyan egy Rolls Royce-t, Bentley-t vagy Aston Martint is teljesen felesleges összehasonlítani egy hasonló gyorsulást vagy fogyasztást kínáló "átlagos" városi- vagy sportautóval, itt sincs sok értelme egymás mellé rakni a paramétereket és az árcédulákat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Loewe

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés