Lenovo blog: bemutatkozik Think Pad T470

Kis módosításokkal, a legmodernebb processzorral és karcsúbban érkezik az elit vállalati notebook.

Januárban mutatta be a Lenovo vállalati felhasználásra szánt ThinkPadjeinek legfrissebb generációját. A 70-esre végződő modellek közös jellemzője, hogy hetedik generációs Core i processzorokkal és DDR4 memóriákkal szerelték fel őket, illetve külsőre nem sokat változtak elődjeikhez képest. Kivételt jelent a 14 hüvelykes, T szériás alapgép, aminek szerepe jelentősen átalakult az elmúlt években.

Az IBM idejében ez volt az etalon gép, mindenki imádta, a Lenovo színre lépésével viszont megjelent a vékonyabb (s utótagos), a komolyabb teljesítményű (p utótagos) és az olcsóbb (i utótagos) változat, amelyeket még a 30-as széria idejében tudtunk közösen letesztelni. A sima T-s ezáltal egy kevésbé érdekes modellé degradálódott, mert nem volt se vékony, se különösebben erős és bővíthető, se pedig olcsó.


[+]

Az új, alap, 14 hüvelykes T modell, vagyis a T470 változott a legtöbbet elődjéhez képest. Egy milliméterrel karcsúbb lett, mindössze 19,95 mm vastag és a súlya is csökkent, 1,58 kilogrammról indul magnéziumötvözet fedéllel. Azért a szokásos, baltával szabott vonalvezetés nem változott, viszont sokak örömére a sötétszürke helyett visszatértek a fekete színhez. A gépház bal oldaláról eltűnt a mini DisplayPort és az egyik USB kapu, helyüket egy USB Type-C aljzat vette át, ami támogatja a Thunderbolt 3.0-t, tehát nagysebességű perifériacsatlakozóként is bevethető. Az elvesztett hagyományos USB aljzatot a másik oldalon találjuk meg Ethernet, HDMI és SD kártyaolvasó társaságában, a mobilinternet modem microSIM kártyája pedig az akkumulátor alá került.


[+]

További érdekességeket rejt a laptop belseje, amihez a teljes fenéklemez eltávolítása után lehet hozzáférni. A processzorfoglalat mellett ott díszeleg az alaplapon a grafikus alrendszer helye. Sajnos a mi régiónkba csak Intel IGP-s konfigurációk kerülnek, GeForce 940MX-szel egyelőre nem rendelhető. Szerencsére az IPS paneles, Full HD felbontású kijelzőt megkapjuk az alap, TN-es, 1366x768 pixeles mellett. A memóriát két DDR4 foglalat várja, a Wi-Fi és mobilinternet M.2 foglalatai mellett viszont nincs SSD-nek való, hosszú aljzat. A neki szükséges helyet a belső, 24 wattórás akkumulátor emészti fel, amit a notebook fenekére kívülről felcsatlakoztatható 24, 48 vagy akár 72 wattórás egység egészít ki. Az elsődleges adattár 7 mm magas, 2,5 hüvelykes SSD vagy HDD lehet.


Forrás: Notebookcheck [+]

Egyelőre még csak két ThinkPad T470 konfiguráció érkezett a hazai piacra. Mindkettőben kétmagos, négyszálas 15 wattos TDP fogyasztási értékű, hetedik generációs Core i processzor dolgozik, de konfigurálható hatodik generációs Core i lapkákkal is. A Core i5-7200U központi egységgel, 8 GB memóriával (egy modulban), 256 GB-os SSD-vel, Windows 10 Pro operációs rendszerrel ellátott változat három év garanciával 435 000 forintot kóstál, ha pedig vállalati szinten hasznos vPro platformot támogató Core i7-7600U lapkával szeretnénk, akkor 561 000 forintot kell kifizetni érte.

Azóta történt

Előzmények