Hirdetés

A Koss STRIVA Wi-Fi fejhallgatók egyenesen az internetről táplálkoznak

A Koss a napokban jelentette be legújabb termékcsaládját, a STRIVA-t, amely olyan speciális, vezeték nélküli eszközöket tartalmaz, amilyenekre eddig még nem nagyon volt példa. Lényegében abban rejlik különlegességük, hogy Wi-Fi hálózatok segítségével internetről kapják a hanganyagot, így elméletileg a zenehallgatás egyáltalán nem helyhez kötött, nem úgy, mint a legtöbb egyéb vezeték nélküli megoldás esetében, ahol az adóvevő korlátozott hatósugara alapvetően befolyásolja a használhatóságot.


[+]

Michael J. Koss, a cég vezérigazgatójának elmondása szerint a STRIVA projekt közel négy évnyi fejlesztést foglal magában, amelynek keretein belül számos akadályt kellett lekűzdeni. A rendszer alapvetően három fő komponensből áll: a STRIVA Core-ból, a MyKOSS online szerverből és a STRIVA CAP-ből. A listában az első, a STRIVA Core valójában egy miniatűr, akkumulátorról táplált számítógépet takar, amely a megfelelő Wi-Fi modulokkal kiegészítve vezérli a vezeték nélküli kommunikációt, és dolgozza fel a digitális folyamot. Persze ezeknek a fejhallgatóban kell helyet kapniuk, ezért az egész „mag” elfér egy kisebb érményi területen.


[+]

A Koss másik nagy fejlesztése a MyKOSS online szerver. Elsődleges feladata a világszerte elérhető internetrádiók és egyéb hangfolyamok összenyalábolása jól átlátható, részletesen kategorizált csoportokba, ahonnan a felhasználó összeválogathatja a számára megfelelő csatornákat. Ez bármilyen böngészőn keresztül, akár egy okostelefonról is elvégezhető. Ennek a felhő alapú megközelítésnek az az előnye, hogy lényegében otthon vagy bármilyen más hozzáférési pont segítségével bármikor megszólaltatható az előre konfigurált lista.


[+]

Ez eddig egészen jól hangzik, valóban megannyi online adás érhető el, azonban a legtöbben az idő jelentős részében mégiscsak saját muzsikájukat szeretik hallgatni. Itt lép a képben a STRIVA CAP (Content Access Point) nevezetű szerkezet, amely gyufásdoboznyi méretének ás beépített akkumulátorának köszönhetően akár útközben is használható. Ilyenkor a zsebünkben vagy a hátizsákban lapulva privát hozzáférési pontként személyes Wi-Fi zónát alakít ki a fejhallgató számára. Feladata, hogy bármilyen analóg forrásból digitális TCP/IP folyamot készítsen, amelyet tisztességes hatósugáron belül közvetlenül a fejhallgatónak küld. Azonban arra is lehetőség van, hogy a kommunikáció egy routeren keresztül valósuljon meg, így akár egész épületes lefedettség is elérhető, miközben a STRIVA CAP egy laptophoz, vagy tablethez egy fix, távoli helyen csatlakozik.


[+]

Persze mit sem ér az egész rendszer, ha a legfontosabb elem, maga a STRIVA kompatibilis fejhallgató hiányzik az összképből. A gyártó két eszközzel indítja útnak a családot, a STRIVA TAP fülhallgatóval és a teljes méretű STRIVA PRO fejhallgatóval. A TAP leginkább egy vezeték nélküli headsetre hasonlít, azonban itt még a két oldal sincs vezetékkel összekötve, a bennük található apró számítógépek szinkronizálják a jobb és bal fülbe juttatandó hanganyagot. A vezérlése gesztusokkal egy érintésérzékeny felület segítségével lehetséges. Apró mérete miatt sajnos csak 1-2 óra zenebonára képes egyetlen töltéssel.

Ezzel szemben a STRIVA PRO egy méretes fejhallgató, amelynek fülpárnája a fület körbeölelve kínál kényelmes viseletet és megfelelő zajszűrést a környezeti zajokkal szemben. Kontrollálása szintén érintőgombokkal történik, és a specifikáció szerint a TAP-pel azonosan a 10 Hz – 20 kHz közötti frekvenciatartományban képesek megszólaltatni a muzsikát. A nagyobb méretnek hála fedélzeti akkumulátora is lényegesen tovább bírja szusszal, egyszerre akár 15 órás üzemidő is kisajtolható belőle. Egy mellékelt jack kábel segítségével hagyományos, vezetékes fejhallgatóként is használható.

A csomagoknak viszont komolyan megkérik az árát, a STRIVA CAP-ot és sok más apróságot is tartalmazó TAP és PRO szett vételára rendre 500 és 450 dollár.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Koss

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés