Hirdetés

Rekordokat döntenek a konzoleladások

A Nintendo Switch konzolra való magas kereslet semmit sem ártott a PlayStation 4 és az Xbox One összesített eladásainak.

A konzolpiac három ikonikus szereplőjének tekinthető Nintendo, Sony és Microsoft triója ezúttal jól jár a szegmens aktuális helyzetével, ugyanis rekordokat döntenek az eladások. Ráadásul a Nintendo Switch konzolra való magas kereslet nem igazán befolyásolja a PlayStation 4 és az Xbox One gépek eladását. Persze ez abból a szempontból érthető, hogy maga a Switch inkább a hordozhatóságot tartja szem előtt, míg a Sony és a Microsoft masinái a teljesítményre fókuszálnak, de a kasszáknál ettől még elszipkázhatják egymás elől a potenciális vásárlókat. Ez valószínűleg meg is történik, viszont olyan mértékben nincs hatása az eladásokra, hogy egy érintett kifejezetten rosszul járjon tőle, így az sem probléma a Sony és a Microsoft számára, hogy a Nintendo Switch sikeres lett az első évében.

Mat Piscatella, az NPD Group elemzője szerint PlayStation 4 és az Xbox One konzolok kombinált eladásai továbbra is rekordmagasak. Az első 50 hónap adatait vizsgálva a Sony és a Microsoft masinái már 18%-kal produkáltak jobb eladást a PlayStation 3 és az Xbox 360 gépekhez viszonyítva, míg a PlayStation 2-t és az Xboxot 4%-kal verik.

Főleg az utóbbi eredmény számít nagy fegyverténynek, ugyanis elég sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a konzolpiac sosem lesz olyan egészséges, mint az előző évtized első felében, de a PlayStation 4 és az Xbox One erre rácáfolt. Ez felveti azt is, hogy a PlayStation 3 és az Xbox 360 idején nem is igazán a szegmenssel volt a baj, egyszerűen csak a Sony és a Microsoft nem találta el, hogy mire van a játékosoknak szüksége. Ebből a szempontból a mostan generáció pont jó lett.

Sajnos a különálló eladások szempontjából a Microsoft manapság nem osztja meg az adatokat. A Nintendo Switch esetében ismert, hogy 10 milliónál is több gép került értékesítésre december közepéig, míg a Sony – a megjelenéstől kezdve ugyaneddig az időszakig – már 70,6 millió PlayStation 4-et adott adott el. Sőt, meglepően jól megy a PlayStation VR is, amíg ugyanis a PC-piacon az Oculus Rift és a HTC Vive csak szenved, addig a japán cég már 2 millió VR headsetet értékesített. Ez nagyjából az a határ, amire megéri jó minőségű VR tartalmat fejleszteni, mert a potenciális vásárlóbázis lassan ugyan, de biztosan kiépül.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés