Hirdetés

Kőkorszaki módszerrel a HD-mozik másolásvédelme ellen

A vártnál jóval hamarabb bekövetkezett az, amitől hollywoodi stúdiók leginkább tartottak, amikor útjukra bocsátották jogvédett tartalmaikat HD DVD és Blu-ray korongokon: a kiadók minden igyekezete ellenére kísérletező kedvű újságíróknak nemrég sikerült olyan módszert találniuk, amellyel minden jelenleg forgalomban lévő nagy felbontású mozi képe lelopható számítógépes lejátszás közben. Az ügy igazi pikantériája, hogy a dollármilliárdokba kerülő másolásvédelmi eljárások megkerüléséhez gyakorlatilag semmilyen szakértelem nem szükségeltetik, elég a film lejátszása közben egyetlen – minden számítógép billentyűzetén megtalálható – gombot lenyomni.

A német c't magazin munkatársai az újság ma megjelenő számában ismertetik tapasztalataikat, illetve a komplett törési módszertant, mely lényegében annyiból áll, hogy lejátszás közben le kell nyomni a PrintScreen gombot, így a windowsos lejátszó képe az eredeti felbontásban lementhető. Ez az eljárás önmagában természetesen még nem jelent komoly veszélyt a stúdiók forgalmára, hiszen aligha fogja bárki is egy film képkockáit egyenként „lefotózni”, a funkció ugyanakkor nagyon könnyen automatizálható, így csak idő kérdése, hogy valamelyik leleményes programozó minimális ráfordítással megírja azt a rutint, ami képes eredeti minőségében lelopni a mozgóképet a kijelzőről. Ehhez később már csak a hangot kell megfelelő módszerrel hozzákeverni, és kész is a tökéletes kópia.

Az újságírók két kék lézeres olvasóval felszerelt számítógép vizsgálatakor fedezték fel a biztonsági rést; a Blu-ray korongokat kezelő Sony VAIO VGC-RC 204 és a Toshiba HD DVD-s noteszgépe (Qosmio Q30) egyaránt az InterVideo WinDVD OEM lejátszószoftverét futtatta, ami egyben azt is jelenti, hogy a gyártók, illetve a kiadók az AACS másolásvédelmi rendszert segítségül hívva könnyűszerrel kiiktathatják a biztonsági rést tartalmazó lejátszóprogramot, ezzel lényegében az alkalmazás frissítésére kényszerítve a felhasználókat. Azt egyelőre nem tudni, hogy erre a lépésre mikor kerülhet sor, a Toshiba ugyanakkor már elismerte, hogy tud a rendszer sebezhetőségéről.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés