Hirdetés

Kiderült, mitől vibrálhatnak a G-Sync monitorok

Az NVIDIA még az elmúlt évben leplezte le a G-Sync technológiát, melynek lényegéről az alábbi hírben írtunk. Mára több kijelző is elérhető, amely támogatja a rendszert, így a gyakorlatban is kiderült a hatása, de az idő előrehaladtával az új technológiákra jellemző kisebb hibákra, gyengeségekre is fényt derítenek a felhasználók, és a G-Sync esetében sincs ez másképp.

A technológia kapcsán legtöbben a vibrálást említették rendellenes működésként, amely akkor következik be, ha az adott kijelző eléri a frissítési minimumát. Mint ismeretes a G-Sync 33 ezredmásodpercenként újra kirakja a tárolt képet a kijelzőre, még akkor is, ha nem érkezett friss információ. Mindez a tervezett működésnek megfelelően zajlik, hiszen a kép frissítésére bizonyos időközönként szükség van, még a nem G-Sync-es kijelzők esetében is, ám ott állandó jelleggel, a legtöbb termék esetében nagyjából 16 ezredmásodpercenként történik meg mindez.

A G-Sync technológiát használó kijelzők esetében viszont a probléma ott keletkezik, hogy a 33 ezredmásodpercnyi lehetséges várakozás túl soknak mondható a mai termékekben alkalmazott panelekkel, így a megjelenített kép még azelőtt elkezd kivilágosodni, mielőtt az új kép megérkezne, ez pedig egyfajta vibrálásként érzékelhető. A kifehéredés a működés szempontjából normális jelenség, hiszen a panel nem képes a kimenő képet akármeddig fenntartani, viszont ezt nem láthatjuk, mert a mai paneleket úgy tervezik, hogy 16 ezredmásodpercenként biztos lesz új kép, tehát elegendő, ha ennél csak kicsivel tovább képes a kép fenntartása.

A G-Sync-et támogató kijelzők esetében is olyan paneleket használnak, amelyeknél nagyjából 20-25 ezredmásodperc elteltével elkezd kivilágosodni a kép, ez viszont rövidebb a technológiánál használt 33 ezredmásodpercnél, ami azt eredményezi, hogy a kifehéredés jelenség láthatóvá válik. A jelenség csak olyan szituációkban jelentkezik, amikor a tempó 30 képkocka/másodperces szinthez közelít, és azonnal elmúlik, ha a játék futtatási sebessége növekszik, hiszen a frissítési periódus lerövidül. A beszámolók szerint a problémát mozgóképen nehéz észrevenni, tehát leginkább "állóképeken" vagy nagyon alacsony fps esetében zavaró, bár a jelenségre való érzékenység egyéni tényezőktől is függ.

A nagyobbik baj, hogy ezzel egyelőre nem lehet mit kezdeni jelenleg. Opciós lehetőség lehet olyan paneleket alkalmazni, amelyek 33 ezredmásodpercet is elviselnek, de ez természetesen új hardvereket igényel, illetve némi kutatást is, mivel korábban ez az igény egyáltalán nem létezett, tehát a panelgyártók a jelenséggel annyira nem foglalkoztak. Tudni lehetett, hogy 16 ezredmásodpercenként lesz új kép és ezt mindenki elfogadta. Alternatív megoldás lehet a szoftveres beavatkozás, ami azt jelenti, hogy a 33 ezredmásodpercnyi időt lecsökkentik 20-25 ezredmásodpercre, így még azelőtt frissíthető lenne a panelen megjelenített kép, mielőtt elkezdenek kivilágosodni. Ennek viszont az lenne a hatása, hogy minimum 40-50 képkocka/másodperces tempóra lenne szükség az adott program folyamatos futtatásához.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés