Hirdetés

Két verzióban jön jövőre a Sapphire Rapids

Az alapverzió a következő év első felében, míg a HBM-es pár hónappal később érkezhet.

Az Intel finoman szólva sem durrantott nagyot az idén piacra dobott, Ice Lake-SP kódnevű Xeonokkal, így már most a Sapphire Rapids kódnevű fejlesztésre fordítják a piac figyelmét, amely a friss adatok szerint a következő év első negyedévében kezdenek el gyártani, a második negyedév végére pedig már hozzáférhető is lehet.

A vállalat igen nagy előrelépést tervez, amihez az alapot az új Eagle Stream platform jelenti, amely bevezeti az LGA4677-es foglalatot, ebbe fog érkezni az Sapphire Rapids. Maga a váltás sok újítást tartogat, hiszen az Intel bevezeti majd a DDR5-öt, a PCI Express 5.0-t, illetve a CXL-re, ezen belül is ennek az 1.1-es verziójára vonatkozó is lesz támogatás.

Maga a Sapphire Rapids nem teljesen az általános igényekre fókuszál, ugyanis az Intel ezzel inkább bizonyos piacokat célzó újításokat akar bevezetni. Ezek közül a legfontosabb az AMX (Advanced Matrix Extension) utasításkészletet lesz. Ez ugyan csak 12 új utasítást jelent (hét AMX-TILE, négy AMX-INT8 és egy AMX-BF16), de a lényeg itt az, hogy a processzormagokon belül legyen egy olyan specifikus gyorsító, amely kifejezetten hatékony a mátrixszorzás során. Gyakorlatilag egy kisebb tensor feldolgozóról van szó a magon belül, a hozzá kapcsolódó specifikus tile regiszterekkel. Ez az extra részegység a gépi tanulásra vonatkozó feladatoknál lehet hasznos. A másik extra a DSA, vagyis a Data Streaming Accelerator, ami leginkább a hiperskálázható adatközpontoknál számíthat, ugyanis nagy teljesítményű adatmásolást tesz lehetővé a rendszer egyes, memóriával rendelkező részei között.


[+]

Az Intel a Sapphire Rapids által használt Golden Cove magok pontos képességeiről még nem beszélt, illetve a felhasznált tokozási technológiákról sem, de annyi biztos, hogy 10 nm-es node-on készül a dizájn. Ugyanakkor nagyon régóta pletykálják, hogy a Sapphire Rapids MCM kialakítást használ, méghozzá hasonlót, amilyet a Cascade Lake-AP, vagy az első generációs AMD EPYC alkalmazott. Állítólag a Sapphire Rapids tokozására négy darab lapka kerül, a maximális magszám pedig a pletykák szerint elméletben 60 lehet.

A fejlesztésnek az Intel elmondása alapján két verziója lesz, egy HBM-es és egy HBM nélküli. A tömegpiac tekintetében utóbbi jön hamarabb, de a fontos projekteknél ez egyéni mérlegelés kérdése, tehát lehet olyan, nagy megrendelést leadó ügyfél, amely a HBM-es verzióhoz korábban hozzájut.

Az Intel nem közölte, hogy a mennyi HBM memóriát kaphatnak az egyes Sapphire Rapids processzorok, de az valószínű, hogy HBM2, vagy HBM2E specifikációjú stackek lesznek bevetve. Maga a HBM memória többféle módban működhet. Lehet egy gyorsítótár a DDR5 rendszermemória mellé, vagy akár önállóan is elláthatja a rendszermemória szerepét, bár ez az erősen korlátozott kapacitása miatt nem valószínű, hogy sok területen a legjobb ötlet. Ezeken túlmenően az új generációs Xeon a Crow Pass kódnevű Optane modulokat is támogatni fogja.

A Sapphire Rapids kódnevű fejlesztés esetében egyébként van ok a bizakodásra, mert jó ideje ez tűnik az első olyan Xeon dizájnnak, ami papíron esélyesnek tűnik az aktuális EPYC platform ellen.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés