Hirdetés

Jövőre ügyesebb lesz az Apple?

A KGI Securitiesnél dolgozó, és az Apple dolgaival kapcsolatban már többször jól tippelő elemző, Ming-Csi Kuo által jegyzett előrejelzés (pletyka) szerint a cég már 2017 második negyedévében elkezdi egy új, 12 hüvelykes MacBook gyártását, amelyet a 13 és 15 hüvelykes MacBook Pro-k követhetnek majd valamikor a harmadik negyedév elején, hogy aztán a sort a 15"-es MacBook zárja az ősz során A legutolsó modellben nemcsak a kijelző, de a RAM is méretes lehet majd, Kuo szerint 32 GB memóriával kerül majd forgalomba, így az is lehet, hogy a sima MacBook széria helyett inkább a professzionális MacBook Pro család tagjaként láthatjuk majd, és formatervét illetően is komoly változásokat hozhat a most megszokott dizájnhoz képest. Mindhárom felsorolt gép már Kaby Lake processzorokkal érkezne, leváltva a most még Skylake-alapú aktuális szériát, és elképzelhető, hogy opcióként a 16 GB-os memóriakiépítés is megjelenik a lehetőségek között.

Touch Bar mellé komolyabb hardver
Touch Bar mellé komolyabb hardver [+]

Kuo véleménye szerint az Apple arra is készülhet, hogy a MacBook Air kivezetésével párhuzamosan a 13 hüvelykes, Touch Bar nélküli MacBook Pro árszintjét közelebb hozza majd az egykori etalon ultrabookéhoz, illetve hogy az új széria elég sikeres lesz ahhoz, hogy a eladott darabszámok növekedése visszatérjen az évi 10 százalék közelébe – nagy előrelépés lenne ez ahhoz a 0,9 százalékos csökkenéshez képest, amelyet 2015-2016 között mértek ennél a termékcsaládnál.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés