Hirdetés

Jön az Intel olcsó, 2,5 gigabites Ethernet adaptere

A Foxville kódnevű fejlesztés elérhető áron kínál gigabit fölötti hálózati sebességet.

Az egy gigabitet lassan kinövik a végfelhasználói piacra szánt PC-k is, hiszen ma már nem lehetetlen ennél nagyobb tempót kínáló internetelérést szerezni, de egyelőre túl sok haszna ennek nincs, legalábbis egy géppel semmiképp. Az tehát világos, hogy a vezetékes hálózatok esetében nő az igény a nagyobb sebességre, de ehhez terjednie is kell a megfelelő interfészeknek, ami olcsó Ethernet adapterek nélkül nehezen megvalósítható. A 2,5 gigabites megoldások között eddig leginkább a Realtek RTL8125 tudott nagyobb figyelmet szerezni magának, hiszen jó képességei mellett az ára is értékelhető volt, de most jön az Intel, Foxville kódnevű Ethernet adaptere, amely i225-V néven még nagyobb tömegekhez juttathatja el a 2,5 gigabites tempót.

Az i225-V-t elsődlegesen azért lehet jó áron kínálni, mert nincs benne integrált MAC, így a működéshez szüksége egy olyan, Intel által tervezett vezérlőhídra, amelyben ez az egység megtalálható. Emiatt az i225-V gyakorlatilag csak az Intel alaplapjain fog feltűnni, hiszen máshol ez a fejlesztés működésképtelen.

A képességek tekintetében egyébként nem kínál semmi kiemelkedőt az Foxville kódnevű Ethernet adapter, lényegében tudja a 2,5 gigabites tempót, mindenféle extra funkció nélkül. Viszont 2,4 dolláros a listaára, vagyis nagyjából egy dollárral drágább a hasonló kategóriát célzó, de csak egy gigabites megoldástól.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés