Hirdetés

Eltűnt az Ice Lake az Intel útitervéiből

2020-ig csúszhat a debütálás, de az is lehet, hogy elnyeli a " /dev/null", amihez talán az új 14 nm-es gyártósorok kiépítésének is köze van.

Az Intel eredetileg a 2019-es esztendőre ígérte az Ice Lake érkezését, bár azt nem mondták, hogy ez pontosan mikor lesz, viszont a 10 nm-es node a korábbi tervek szerint a következő év őszén már elérhető lett volna tömegtermelés szintjén is. Valószínűleg az év vége volt megcélozva a start szempontjából, de a májusi útitervből eltűnt az Ice Lake, így ez a fejlesztés a legfrissebb adatok szerint leghamarabb 2020-ban érkezhet meg.

Az EXPreview információi alapján az Ice Lake helyét a Coffee Lake-R és a Whiskey Lake veszi át. Előbbi ugye az aktuális Coffee Lake lapka nyolcmagos verziója, míg utóbbi a Kaby Lake alapjaira építkezik, csak éppen hardveresen lép fel pár, Intelt érintő sebezhetőség ellen. Mindkettő kész van, csak éppen a Coffee Lake-R esetében még nem beszélhetünk hivatalosan elérhető processzorokról, de idén erre is sor kerül.


(forrás: EXPreview)

Az útiterven látható, hogy az Apollo és Gemini Lake kódnevű platformokat majd az Elkhart Lake fogja váltani.

A fentieket megerősíteni látszik egy augusztusi útiterv is, amely gyakorlatilag azt jelzi, hogy az első 10 nm-es fejlesztés a 2020-as esztendő második felében mutatkozhat be, akkor is a mobil piacon. Erre vonatkozóan az Intel már nem írja, hogy mi lesz, nem kizárt, hogy ezzel a lépéssel a Cannon Lake mellett az Ice Lake-nek is meszeltek, és helyette a vállalat inkább a Tiger Lake-re koncentrál, amely eredetileg amúgy is a jelzett időszakban debütált volna.

Elképzelhető az is, hogy a fenti döntések hátterében a 14 nm-es node kényszerű bővítése áll. Az Intel számára ez kifejezetten rosszkor jött, hiszen ahhoz, hogy reagáljanak az igényekre több gyártósorra van szükségük, amelyet biztosítani is fognak, de ennek kiépítése lényeges költség, vagyis gazdasági szempontból az az optimális, ha hagyják, hogy ezek kitermeljék a befektetést. Igen valószínű, hogy az Intel már régebben elengedte a 2019-es esztendőt. Tudják jól, hogy mivel készül az AMD, és azt is, hogy eleve nem tudnák felvenni vele a versenyt még az Ice Lake birtokában sem, tehát célszerűbb most a saját problémáikra koncentrálni, és ezeket megoldani a lehető legkisebb veszteségek elszenvedése mellett. Azzal pedig egyáltalán nem segítenének magukon, ha kiadnának egy bizonytalan hatékonysággal működő gyártósorokra támaszkodó Ice Lake-et. Amíg tehát nem biztosak abban, hogy a 10 nm-es node éppen aktuális továbbfejlesztése megfelelő kihozatal mellett is képes biztosítani a lapkákat, addig nem igazán éri meg bevetni, mert csupán az amúgy is jelentős ellátási problémáikat mélyítenék el.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés