Hirdetés

Intel több módon is felturbózná az Ultrabookokat

Számos terv került elő az Ultrabookok új generációjával kapcsolatban. Egyelőre semmit sem szabad készpénznek venni, de természetesen nem lehet kizárni, hogy merre fejlődik a platform. Az Intel például erősen gondolkodik az érintőképernyős kijelzőben, mely a Windows 8 képességeihez illeszkedik is. Várhatóan a következő év végén futhat be az első ilyen Ultrabook, így az új operációs rendszer Metro felülete is kényelmesebben használható majd vele.

Érdekesebb koncepciónak ígérkezik azonban a dokkolóval kapcsolatos terv. Az Ultrabookok egyik előnye, hogy nagyon vékony termékek, de ez a funkcionalitás tekintetében ugyanakkor hátrány is. A probléma alapja, hogy meglehetősen kevés csatlakozó kerülhet magára a masinára, ami a vásárlók egy részének nem biztos, hogy baj, de sokak számára nem előnyös. Az Intel megoldása erre egy dokkoló, mely a Thunderbolt konnektoron keresztül kapcsolódhat az adott Ultrabookhoz. Az interfész 10 Gbps-os tempóra képes, így számos extra port kiszolgálása megoldható vele. Ráadásul ez egy szabványos interfész lehet, ami már nagyon ráférne a dokkolók piacára, mivel a legtöbb ilyen termék egy, vagy esetleg pár adott notebookhoz készül, így a termék lecserélésével használhatatlanná válik.


(forrás: VR-Zone) [+]

Arra az Intelnek nincs konkrét követelménye, hogy egy szabványos, Thunderbolttal operáló dokkolónak mit kell tudnia. Ez főleg a gyártótól függ, de az interfész sok dologra jó, így itt számos opció lehetséges. A Thunderbolt interfészhez alkalmazott vezérlőtől függően a daisy chain mód is elérhető lehet, ami több kompatibilis eszköz csatlakoztatását is lehetővé teszi egyetlen portra. Az Intel ugyanakkor az egyedi csatlakozót sem veti meg, de ez valószínűleg kevésbé elterjedt opció lesz, mivel hitelesíteni kell, hogy megfeleljen a Thunderbolt interfész képességeinek.

Érdekes, hogy az Intel az USB 3.0-t rossz ötletnek tartja a szabványos dokkolók piacán. Bár a felület elterjedtsége hatványozottan túlszárnyalja a Thunderbolt mutatóit, de a vállalat szerint gyengébb annál, így nem érdemes vele foglalkozni. Ez a nézet persze nem meglepő, hiszen a Thunderbolt felület az Intelhez tartozik, míg az USB 3.0 nem, így kötelező a hazabeszélés.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés